A kormányerők újabb repülőgépét lőtték le a lázadók?

Hétfőn vélhetően lelőtték az ukrán légierő egyik repülőgépét, néhány nappal korábban pedig egy helikoptert semmisítettek meg az oroszbarát szakadárok.

Az Egyesült Államok nem készül emberi élet kioltására is alkalmas fegyvereket szállítani Ukrajnának. Legalábbis ez derül ki abból az interjúból, amelyet Ben Rhodes, a Fehér Ház helyettes nemzetbiztonsági tanácsadója adott a CNN amerikai hírtelevíziónak.

Hétfőn a The New York Times írt arról, hogy Washingtonban azt fontolgatják, nagyobb katonai támogatást nyújtanak Kijevnek, ám Rhodes azt mondta: nem gondolják, hogy a válság megoldása egyszerűen több fegyver szállítása lenne. Továbbra is az orosz gazdaságot keményen sújtó szankciókat tartják a legjobb módszernek arra, hogy befolyást gyakoroljanak Moszkvára – jelentette ki.

Kelet-Ukrajnában az egymással szemben álló erők továbbra is a másikat vádolják a változatlanul súlyos harcokért. A belügyminisztérium Donyeck megyei részlegének legfrissebb jelentése szerint a Kijevben terroristákként emlegetett lázadók tüzérségi csapásaiban hat civil vesztette életét és 18 megsebesült. A szakadárok viszont a kormányerőket teszik felelőssé a Donyec-medence településeit ért támadásokért.

Azt is bejelentették, hogy hétfőn lelőtték az ukrán légierő egyik repülőgépét, néhány nappal korábban pedig egy helikoptert semmisítettek meg. A Donyecki Hírügynökség jelentésére hivatkozva a Newsru.com orosz internetes hírportál idézte Eduard Baszurint, az oroszbarát felkelők képviselőjét, aki azt mondta, azért csak most számolnak be a történtekről, mert eddig ellenőrizték az adatokat.

Hétfőn már megjelentek olyan sajtójelentések, amelyek szerint a hadsereg elveszítette az egyik repülőgépét a válságövezetben, ám ezt Kijevben tagadták. A terroristaellenesnek nevezett kelet-ukrajnai hadműveletek központja a Facebookon azt közölte, hogy a rossz időjárás miatt nem is repültek a légierő gépei. Baszurin szerint viszont a repülőgép Debalceve környékén zuhant le, ott, ahol ezekben a napokban a legsúlyosabb harcok folynak.

Debalcevénél vesztette életét Isza Munajev, a néhai csecsen elnökről, Dzsohar Dudajevről elnevezett „nemzetközi béketeremtő zászlóalj", vagyis a kelet-ukrajnai konfliktusban a kormányerők oldalán harcoló, főként csecsenekből álló egység parancsnoka is. Munajev még tavaly októberben azt mondta, hogy a csecsen önkéntesek „az adósságukat adják meg" az ukránoknak, azt a segítséget viszonozzák, amelyet „az ukrán nép legjobb fiai" nyújtottak a csecsen háború idején a kaukázusi köztársaság oroszellenes lázadóinak. Munajev utódja – mint kedden bejelentették – az az Adam Oszmajev lett, akit Oroszországban azzal gyanúsítanak, hogy még 2012-ben merényletet készített elő Vlagyimir Putyin államfő ellen.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.