Több mint harminc szakadárt öltek meg Szlovjanszknál

Az ukrán kormányerők több mint 30 „terroristát" megöltek, többet megsebesítettek május 5-én a Donyeck megyei Szlovjanszk körüli harcokban – írta Arszen Avakov ukrán belügyminiszter kedden Facebook-oldalán.

A belügyi tárca vezetője közölte: a rendfenntartók a hétfői összecsapásokban négy embert veszítettek és 20 tagjuk megsebesült. Avakov tudatta, hogy Kelet-Ukrajnában a kormányerők ellen harcolók között nagyon sok a Krímből érkezett fegyveres, de vannak oroszok, és hétfőn csecsenek is megjelentek.

A belügyminiszter a bejegyzésében kiemelte, hogy az ukrán katonák nem lőhetnek a polgári lakosságra, amit nagymértékben kihasznál az ellenség, amely a civilek háta mögé rejtőzik és onnan tüzel.
Az ilyen tűzfészkeket nem tudjuk sem helikopterekkel, sem géppuskatűzzel felszámolni, mert nem lőhetünk lakóházakra – tette hozzá.

Avakov a valós helyzet megértését kérte azoktól, akik a hátországból bírálják a terrorellenes műveletet és látják el – mint fogalmazott – „okos tanácsokkal" a frontvonalban harcolókat. Megjegyezte: az ukrán hadsereget módszeresen bomlasztották, ezért nincsenek megfelelő speciális egységei. Úgy vélte, ami jelenleg történik, az a harcban való összecsiszolódás, sok év után az első. 

Most látjuk, hogy ki kicsoda, ki imitálja a cselekvést, ki a parancsmegtagadó, ki a ravaszkodó és ki a bátor – írta az ukrán belügyminiszter.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.