A kölni karnevál első napján 18 szexuális bűncselekmény miatt tettek feljelentést

Kölnben 18 szexuális bűncselekmény miatt tettek feljelentést a karneváli szezon első napján a németországi nagyváros rendőrségének péntek reggeli közleménye szerint.
Az utcai népünnepély első napjának vége felé, pénteken 6 órakor készített mérleg szerint 224 feljelentést tettek a rendőrségnél.

Szabadságkorlátozó intézkedésre 181 alkalommal került sor, és elrendeltek 467 kitiltást. Intézkedéssel szembeni ellenállás miatt 13 esetben kellett fellépni, ennek során 11 rendőr könnyebben megsérült.

Feljelentést 143 esetben testi sértés, 23 esetben zsebtolvajlás, 6 esetben rablás miatt tettek. A szexuális bűncselekmények skálája a "szexuális sértegetéstől" a nemi erőszakig terjed.

A közlemény szerint az esti órákban az alkoholfogyasztás növekedése révén "sajnos az agressziós potenciál is emelkedett", a rendőröknek így "egyre gyakrabban kellett közbelépniük az eszkaláció megakadályozása érdekében".

Ugyanakkor a megerősített jelenlétre és a korai beavatkozásra épülő "taktika bevált", a bűnözőket vagy erőszakoskodó, ittas embereket kitiltották a karneváli helyszínekről, "illetve korán kivonták őket a forgalomból" - közölte a kölni rendőrség.

A Rajna-vidéki városban csütörtökön 11 óra 11 perckor kezdődött el a karneváli szezon a nők farsangja néven is ismert népünnepéllyel. Az utcai mulatságok február 9-ig tartanak. A biztonsági intézkedéseket a szilveszterkor nők ellen elkövetett szexuális támadások és rablások miatt megszigorították, a nagyvárosban két 12 órás műszakban összesen több mint kétezer rendőr ügyel a biztonságra.

Szilveszter éjszakáján a 16 német tartomány közül 12-ben történtek csoportosan elkövetett szexuális molesztálások és rablások, és nők sérelmére elkövetett szexuális molesztálással súlyosbított rablások. Az eddig azonosított feltételezett elkövetők néhány kivételtől eltekintve külföldiek, többségük észak-afrikai. A legtöbb eset Észak-Rajna-Vesztfáliában, illetve Kölnben, a tartomány legnépesebb városában történt, ahol már ezernél is több feljelentést tettek.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.