A királynőnek nem fáj a feje a skót népszavazás miatt

Határozottan cáfolta a brit királyi ház azokat a sajtóértesüléseket, hogy II. Erzsébet királynő komoly aggodalmának adott volna hangot a jövő heti skóciai függetlenségi népszavazás kimenetelével kapcsolatban, vagy bármiféle egyéb módon befolyásolni kívánná a referendumot.
A Buckingham-palota által kedden késő este nyilvánosságra hozott hivatalos állásfoglalás „kategorikusan tévesnek" minősítette ezeket az értesüléseket. A közleményt ismertető udvari szóvivő szerint a brit demokrácia egyik alapelve, hogy az uralkodó pártatlan álláspontot foglal el alkotmányos kérdésekben, és II. Erzsébet királynő ehhez tartotta is magát uralkodásának eddigi 62 esztendejében.

A királynő ennek megfelelően „a politika felett áll", és szilárd meggyőződése, hogy a jövő csütörtöki függetlenségi népszavazáson a döntés kizárólag Skócia népét illeti – hangsúlyozta a szóvivő.

Az udvar keddi állásfoglalásának előzményeként a brit sajtóban olyan értesülések jelentek meg, hogy a királynő a brit unió jelenlegi formájának fennmaradását pártolja, és a skót függetlenségpártiak lendületes előretörése rendkívüli módon aggasztja, annak ellenére is, hogy a skót kormány már jó ideje jelezte: szeretné, ha a függetlenség elnyerése esetén is a brit uralkodó maradna Skócia alkotmányos államfője.

Alex Salmond skót miniszterelnök ezt kedden meg is erősítette. Edinburghi kampányrendezvényén kijelentette: meggyőződése szerint „Őfelsége büszkén vállalná a skótok királynője címet, és a független Skócia is büszke lenne, ha II. Erzsébet királynőt tudhatná továbbra is uralkodójának".

A 88 esztendős II. Erzsébet királynő és 93 éves férje, Fülöp – aki hivatalos titulusa alapján Edinburgh, vagyis a skót főváros hercege – jelenleg is a skóciai királyi rezidencián, Balmoral kastélyában tartózkodik, ahol nemrégiben fogadta Alex Salmondot. A látogatásra Salmond is utalt keddi nyilatkozatában, az elhangzottakról azonban a hagyományoknak és a protokoll követelményeinek megfelelően nem árult el részleteket.

II. Erzsébet királynő eddig egyetlen alkalommal tett nyilvánosan utalást arra, hogy a jelenlegi összetételű Egyesült Királyság fennmaradását szeretné. Trónra lépésének ezüstjubileumán, 1977-ben, a londoni parlament két háza előtt elmondott beszédében kijelentette: nem feledkezhet meg arról, hogy Nagy-Britannia és Észak-Írország Egyesült Királyságának uralkodójává koronázták. E komoly feltűnést keltő, azóta is sokszor idézett kijelentését annak idején széleskörűen úgy értelmezték, hogy az uralkodó ellenzi a Skócia önkormányzati hatásköreinek kiterjesztésére vonatkozó, akkortájt ismertetett terveket.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.