A Jobbik ugyanazt csinálja, amit a Fidesz

Élénk visszhangot váltott ki a tapolcai időközi országgyűlési választás a nemzetközi sajtóban. A Die Welt szerint a Jobbik olyan újrapozicionálást hajt végre a rasszista felhangok elhagyásával, a társadalmi megbékélés szükségességéről szóló „kenetteljes” szavakkal, illetve az EU és különösen Németország felé tett „barátságos biccentéssel”, mint a Fidesz a kilencvenes évek közepén, amikor Orbán Viktor konzervatívvá formálta a liberális pártot.

A német Frankfurter Allgemeine Zeitungban Stephan Löwenstein a Menteni, ami menthető című írásában kiemelte, hogy a Fidesz belekeveredett egy sor botrányba, ami a szélsőjobboldali Jobbikot erősíti. A konzervatív lap tudósítója kifejtette, hogy a tapolcai választás illeszkedik a felmérések által az egész országról kibontakozó képbe, s az „egy éve még verhetetlennek tűnő” Fidesz vereségeinek sorozatába. Hozzátette, hogy az utóbbi időközi választások nem az ellenzék valamely szereplőjének erejét mutatják, hanem azt, hogy a Fidesznek nem sikerült mozgósítania törzsszavazóit. A FAZ szerzője egyebek közt a reklámadóra és a vasárnapi pihenőnapra utalva úgy vélekedett, hogy a Fidesz politikai hibákat vétett, de ennél is ártalmasabb számára „a korrupció szaga”, amely „körüllengi” a párt egyes reprezentánsait.

A Die Welt az online kiadásában A jobboldali Jobbik párt ellopja Orbántól a szavazókat címmel közölte Boris Kálnoky írását, amely szerint „Magyarország rasszista és Európa-ellenes csoportosulása befurakodik a társadalom közepébe”, és új taktikát alkalmazva megnyer egy fontos időközi választást, ami elsősorban Orbán Fideszének fáj. A jobboldali lap szerzője kifejtette, hogy a Jobbik olyan újrapozicionálást hajt végre a rasszista felhangok elhagyásával, a társadalmi megbékélés szükségességéről szóló „kenetteljes” szavakkal, illetve az EU és különösen Németország felé tett „barátságos biccentéssel”, mint a Fidesz a kilencvenes évek közepén, amikor Orbán Viktor konzervatívvá formálta a liberális pártot. Az utóbbi hónapok választási és közvélemény-kutatási eredményeivel, illetve kormányzati kezdeményezéseivel kapcsolatban hozzátette: „az a kérdés, hogy a Fidesz tud-e még egyáltalán nyerni”, s úgy tűnik, mintha „a választók körében egykor oly népszerű párt hirtelen semmit sem tudna jól csinálni”. A baloldal és a liberálisok nem tudnak ebből a helyzetből „tőkét kovácsolni”, csak a Jobbik népszerűsége növekszik, a Fidesztől elpártoló szavazók legnagyobb része azonban a bizonytalanok táborát erősíti – írta Kálnoky.

A liberális Süddeutsche Zeitung online kiadásában Orbánt megviselik az afférok címmel jelent meg Cathrin Kahlweit írása, amely szerint a tapolcai választás a Fideszt és a baloldali ellenzéket is  „sokkoló meglepetésként” érte. A szerző úgy vélte, a hosszú ideig gyakorlatilag verhetetlennek tűnő kormányfő népszerűségében mutatkozó hanyatlásnak több oka van, köztük téves döntések, mint az internetadó bejelentése és az, hogy egyre több olyan korrupciós eset kerül nyilvánosságra, amelyben érintettek fideszesek.

A radikális jobboldali Jobbik szoros győzelméről ír keddi számában a Financial Times. A tekintélyes brit, gazdasági-politikai napilap úgy értékeli, a Jobbik által a hét végi időközi választáson aratott győzelem „áttörés” abban, hogy a párt az Orbán Viktor vezette Fidesz kihívója lehessen. A jobbikos jelölt győzelme emellett a lap tudósítása szerint azt is bizonyítja, hogy a radikális, populista pártok egyre népszerűbbek szerte Európában. „Bár a kampányt főleg helyi témák határozták meg, az eredmény tükrözi a közvélemény-kutatások eredményét, amelyek szerint a Jobbik országos támogatása a Fidesz rovására erősödik, az utóbbi támogatottsága pedig tavalyi újraválasztása óta elszivárog” – fogalmaz a lap. Az újság budapesti tudósítója rámutat, hogy a Fidesz törvényhozói a kampány végén igyekeztek visszaszorítani a Jobbikot, a nácizmushoz hasonlítva a radikálisok politikáját, de Vona Gábor arra törekedett, hogy pártja a politikai fősodor számára is vonzó legyen, s eltávolodjon az antiszemita elemektől.

A magyar szélsőjobboldal jelentős politikai győzelmet könyvel el című tudósításában a francia Le Monde szerint a Jobbik győzelme fájdalmas vereség a kormányzó konzervatív jobboldal számára és figyelmeztetés az egész Európai Uniónak. A tudósító, Joelle Stolz úgy vélte, a helyi választás „országos értelmet” nyert, megerősítve a Fidesz erózióját, mert a pártot korrupciós ügyek gyengítik hónapok óta. Orbán Viktor is részt vett a kampányban, de „a magyar konzervatívok vezérének ékesszólása már nem volt elég a választók meggyőzésére ahhoz, hogy a Fideszt vigyék győzelemre, ahogy azt egy éve tették a parlamenti, majd az európai és az önkormányzati választásokon”.

A Libération eközben A szélsőjobboldal Orbán Viktor utoléréséről álmodik címmel közölt tudósítást, s abban úgy vélte, hogy a Jobbik, amely nem hirtelen tört előre, hanem „hosszú és töretlen” fejlődést mutat, jelentős győzelmet aratott. A cikket szerző Hélene Despic-Popovic szerint a 2018-as választásokig a Jobbik a második legerősebb párttá válhat. Egyes fideszesek meggazdagodásához vezető korrupciós ügyek és ügyetlen intézkedések – mint az internetadó terve – tépázták meg a Fidesz népszerűségét a lap szerint. Azt is megemlítette, hogy a francia Nemzeti Fronthoz hasonlóan a Jobbik is arculatváltó politikát hirdetett a szalonképessé válás érdekében. 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.