A Jobbik kitiltását kezdeményezte a román elnök

Azt hiszem, eljött az ideje, hogy véget vessünk a Jobbik romániai akcióinak – jelentette ki kedd esti sajtótájékoztatóján a román elnök.

Traian Basescu határozottan felszólította Románia kormányát és parlamentjét, hogy fogadjon el jogszabályt, amely megtiltja e párt vezetőinek és tagjainak romániai tartózkodását.

A román elnök hangsúlyozta, hogy a Jobbik szélsőséges párt, „amely nem viseltetik felelősséggel az egyesült Európa iránt”, és kizárólag a saját „apró érdekei” vezérlik. Basescu kitért arra is, hogy Európa-szerte növekvőben van a szélsőjobboldali pártok népszerűsége. Majd kijelentette: „Ha Magyarország nem tudja őket ellenőrzése alatt tartani, a minimum az, hogy Románia területén ne legyen keresnivalójuk”.

Elmondta, hogy a nemzetbiztonsági ügyekben illetékes Legfelső Védelmi Tanács (CSAT) legközelebbi ülésén részleteiben is megvitatják a kérdést. Azt is hozzátette, a demokrácia, a szabad mozgáshoz való jog nem jelenti azt, hogy „teret kell engedni a másoknak rosszat okozó megnyilvánulásoknak.

A Jobbik olyan szélsőséges párt, amely miatt a budapesti kormány is szégyenkezik. Nem látom, miért restellnénk mi kiebrudalni őket, vagy megtagadni tőlük a belépést Romániába. A marosvásárhelyi viselkedésük elégséges alap egy ilyen intézkedés meghozatalára” – mondta a román államfő.

Basescu a hétfői Székely szabadság napja elnevezésű rendezvényre utalt, amelynek végén mintegy két tucat fekete egyenruhás, árpádsávos zászlókat lobogtató tüntető összetűzésbe keveredett a rendfenntartókkal, miközben azt skandálták: "Székelyföld nem Románia", „Bocskorosok, takarodjatok haza!” és „Vesszen Trianon!”. A tüntetésen jelen volt a Jobbik elnöke, Vona Gábor is.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.