Japán miniszterelnök: összefogás a terrorizmus ellen

Japánnak együtt kell működnie a nemzetközi közösséggel a terrorizmus elleni harcban, és meg kell teremtenie annak a lehetőségét, hogy akciót indíthasson külföldön bajba került állampolgárainak megmentésére - mondta Abe Sindzó miniszterelnök hétfőn.
Abe másfél nappal azután jelentette ezt ki, hogy az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet közölte: lefejezte Szíriában a fogságában lévő veterán japán haditudósítót, Goto Kendzsit. A dzsihadista szervezet egy héttel korábban kivégezte másik japán túszát, Jukava Harunát is.

Abe ismét élesen elítélte az iszlamista fegyveresek tettét, és megismételte, hogy Japán a nemzetközi közösség tagjaként kész felelősséget vállalni a terrorizmus elleni harcban. "Ha nem fogunk össze, mert megijedünk a terroristáktól, akkor éppen az fog történni, amit ezek az alávaló terroristák akarnak" - mondta újságíróknak.

Előzőleg, vasárnap a miniszterelnök azt hangoztatta, hogy Japán fokozni fogja az Iszlám Állammal harcba szálló közel-keleti országok humanitárius segélyezését.

A két túsz meggyilkolása láthatóan erősíti Japánban Abe Sindzónak azt a politikáját, amely a szigetország katonai képességeinek növelésére, és a japán törvények ennek megfelelő módosítására irányul.

A parlament egyik bizottsága előtt Abe megerősítette, hogy Japán nem vehet részt az Iszlám Állam elleni, Egyesült Államok vezette légicsapásokban. Ugyanakkor kijelentette, hogy meg akarja vitatni annak lehetőségét, hogy az ország akciót indíthasson külföldön veszélybe került állampolgárainak megmentésére.

A hadsereg mozgásterét egy ilyen misszió végrehajtására korlátozzák a japán törvények, de a kormány azt tervezi, hogy módosításokat terjeszt a parlament elé e korlátozások enyhítésére.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.