A horvátokat nem érdekli Hernádi felmentése

Várhatóan nem befolyásolja a Horvátországban Hernádi Zsolt, a Mol Nyrt. elnök-vezérigazgatója ellen indított büntetőjogi eljárás lefolyását a budapesti Fővárosi Ítélőtábla szerdai ítélete - közölte a horvát korrupció és szervezett bűnözés elleni ügyészség (USKOK).

Az ítélőtábla szerdán apróbb módosításokkal helybenhagyta a nemzetközi kapcsolatokban elkövetett vesztegetés és más bűncselekmények miatt az energiavállalat vezetője ellen indult büntetőügyben hozott elsőfokú, felmentő ítéletet. Hernádi Zsolt ellen a Mol egyik részvényese - aki korábban a cég vezető jogtanácsosa volt -, terjesztett elő pótmagánvádat, azt állítva, hogy az olajtársaság részvényeinek értéke azért csökkent jelentősen, mert a Mol tisztességtelen és törvénytelen módon jutott hozzá a horvát INA olajipari vállalat irányítási jogához. A Fővárosi Törvényszék idén májusban megszüntette az eljárást Hernádi Zsolt ellen a nemzetközi kapcsolatokban elkövetett hivatali vesztegetés bűntette miatt, a jelentős kárt okozó csalás és a különösen jelentős vagyoni hátrány okozása miatti vád alól pedig felmentette.

Az USKOK tisztségviselői úgy vélik – írja az MTI-re hivatkozva a Híradó –, hogy a szerdai magyar bírói döntés nem változtat semmin, és a Mol elnöke elleni horvátországi eljárás folytatódhat. Emlékeztettek arra, hogy az energiavállalat vezetője elleni vádakat továbbra sem vonták vissza, és hogy ügyét három évvel a magánvádi eljárás elindítása előtt kezdték meg. Azt is leszögezték, hogy a horvát ügyészség nem helyezte át az ügyet magyar bírósághoz.

Zamecsnik Péter, Hernádi magyarországi ügyvédje viszont korábban úgy vélte, hogy egy jogerős, felmentő ítélet arra kényszeríthetné a horvát hatóságokat, hogy ejtsék a korrupciós vádakat az elnök-vezérigazgató ellen. Goran Mikulicic, Hernádi Zsolt horvát ügyvédje azt mondta, nem látta a magyar ítéletet, így nem tudja kommentálni a történteket.

Hernádi zágrábi előzetes meghallgatását november végén elhalasztották, miután az USKOK új bizonyítékokat nyújtott be. A meghallgatás újabb időpontját december 8-ra tűzték ki. 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.