A hollandok inkább nemet mondtak Ukrajnára

Érvényes lett a szerdai hollandiai népszavazás, amelyen az országlakóknak arra a valóban nagyon keveseket érdeklő kérdésre kellett válaszolnia, hogy támogatja-e az EU és Ukrajna közötti társulási és szabadkereskedelmi megállapodást. 

Megalázó vereséggel zárult a holland kormány számára a szavazás: a voksolók 61,1 százaléka nem támogatta a megállapodást. A szükséges 30 százalék feletti, 32,2 százalékos részvételi aránnyal a szerződést végül visszaküldték a parlamentbe.

 

A korábban a voksoláskor készített felmérések a szükséges 30 százalékos küszöb alatti értéket mutattak, igaz, csak egyetlen százalékkal. A leadott voksok csaknem kétharmada – 64 százaléka 36-tal szemben – elutasította a szerződést. 

Mark Rutte miniszterelnök szavazott
Mark Rutte miniszterelnök is szavazott
Michael Kooren / Reuters

A népszavazást tavaly kezdeményezték euroszkeptikus civilek – köztük egy szatirikus hírportál és egy kutatóintézet –, mert úgy ítélték meg, hogy azzal újabb csapást mérhetnek a válságról válságra evickélő EU-ra. Élve a referendumot szabályozó friss törvény adta lehetőséggel, rövid idő alatt csaknem félmillió aláírást gyűjtöttek össze, ami bőven elegendő volt a voksolás kiírásához.

A „nem” kampány szeretett azzal a hamis érvvel előhozakodni, hogy az egyébként ideiglenesen már hatályba lépett egyezmény nem más, mint Ukrajna EU-csatlakozásának a közvetlen előzménye, és ezért minden eszközzel meg kell akadályozni. Hollandia jelenleg legnépszerűbb pártja, a Geert Wilders vezette radikális populista Szabadságpárt (PVV) a megállapodást ellenzők mögé állt, az utóbbiak pedig nem sok sikerrel próbáltak elhatárolódni az iszlamofób, rasszista PVV-től.

A jobboldali konzervatívokból és szociáldemokratákból álló koalíciós kormány kissé lagymatagon ugyan, de kezdettől fogva ellenezte a voksolást, amelynek érvényes eredménye nem kötelezné ugyan álláspontjának a felülvizsgálatára, de nyilván befolyást gyakorolna a politikájára. A nemek győzelme rossz előjel lenne a hatalmat gyakorló pártok számára a jövőre esedékes parlamenti választásokon.

A németalföldi referendumot Brüsszelben is árgus szemekkel figyelték. Nemcsak azért, mert holland ellenkezés esetén újabb jogi mutatványokra lesz szükség az Ukrajnával kötött társulási megállapodás életben tartásához, hanem azért is, mert a hollandok véleménye hatással lesz az EU-tagságról két és fél hónap múlva döntő britek szavazatára is.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.