Obama hadseregén gúnyolódik az Iszlám Állam

A szunnita szélsőséges szervezet nyilvánosságra hozta az egyik brit túszával készített videoüzenetét. John Cantile újságíró egy leírt üzenetet olvasott fel, amelyben az Iszlám Állam (IS) Obama szeptember 11-én tartott megemlékező beszédére reagált.
A videón erőszaknak nincs jele, de az üzenet elején Cantile tisztázza, túszként szólal meg, akinek élete veszélyben van. Az ötperces videó végén közli, további üzenetek várhatók. „Kiábrándítóan megjósolható volt. Amerika jó, az Iszlám Állam rossz, és ők légicsapásokkal és szárazföldi harcosok tarkabarka gyűjteményével legyőznek majd minket. Az Iszlám Állam örömmel találkozik Obama épülés alatt álló hadseregével" – kommentálta a beszédet az IS.

A surreyi Cantile tapasztalt újságíró és fotós. Eddig kétszer volt túsz. Először 2012 júliusában fogták el, és egy hétig bilincsben és bekötött szemmel tartották, de a szír ellenzék egykor vezető ereje, a Szabad Szíriai Hadsereg (FSA) segítségével kiszabadult. Másodszor 2012 végén fogták el, mikor visszatért a közel-keleti országba.

Az IS augusztus óta közöl túszaival készített videoüzeneteket, amelyekben Cantile kivételével a megszólaló áldozatot eddig mindig lefejezték. Erre a sorsra jutott eddig két amerikai újságíró, James Foley és Steven Sotloff, David Haines brit segélymunkás és Hervé Gourdel francia túravezető, akit Algériában ölt meg egy IS-szel szövetséges szervezet. Haines videóján feltűnik a következő lefejezésre ítélt túsz, Alan Henning is, az a brit taxisofőr, akit egy decemberi segélyezési akció során fogtak el Szíriában.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.