A Hamász miatt nem mehettek a gázai gyerekek Izraelbe

A Gázai övezetet uraló Hamász palesztin iszlamista szervezet megakadályozta, hogy az övezetből 37 gyerek Izraelbe látogasson az ottani kibucmozgalom és izraeli arab vezetők szervezésében.

A gázai belügyminisztérium bejelentette vasárnap: azért nem engedélyezte, hogy a - többségükben a Hamász és Izrael ez év nyarán vívott harcai óta árva - gyerekek elutazzanak egy hétre az övezetből, mert Izraelben zsidó "telepeket és megszállt városokat keresnének fel".

Jóél Marsak, a kibucmozgalom, az egyik fő izraeli baloldali szervezet szóvivője azt mondta az AFP hírügynökségnek, a céljuk az volt, hogy a 12-15 éves gyerekek "jó levegőn legyenek, és megismerkedjenek hasonló korú izraeli gyerekekkel". A helyi izraeli arab hatóságokkal közösen szervezett látogatás során a palesztin gyerekek eljutottak volna határ menti kibucokba, Kafr-Kászem arab faluba, egy Tel-Avivhoz közeli állatkertbe, s Ciszjordániában találkoztak volna Mahmúd Abbász palesztin elnökkel.

"A Sin Bét (izraeli belbiztonsági szolgálat) is zöld utat engedett a gyerekek és öt kísérőjük belépésének Izraelbe" - mondta Marsak. Ijád Bozum palesztin szóvivő a Hamász vezette belügyminisztériumból viszont azt hangoztatta, hogy a vizit megtiltásának célja "gyerekeink és népük kultúrájának megvédése" volt az Izraelhez fűződő kapcsolatok normalizálásától, és a Hamász gondoskodni fog arról, hogy egy ilyen utazás "soha ne történhessen meg". Az iszlamista mozgalom nem ismeri el Izrael jogát a létezéshez.

Az AFP hírügynökség egy fotósa látta, amint a 37 gyerek buszát visszafordítják a Hamász biztonsági erői a Gázai övezet északi részén lévő Bét-Hanúnnál lévő határátkelőtől.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.