A halálos ítélet után még egy életfogytiglant kapott a Muzulmán Testvériség vezetője

Életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték szombaton az egyiptomi Muzulmán Testvériség iszlamista mozgalom harminchét tagját, köztük a szervezet vezetőjét, Mohamed Badíét is - jelentette az egyiptomi sajtó.

Badie mellett a testvériség további két oszlopos tagja, Mohamed el-Beltagi és Oszáma Jaszín is a vádlottak padján ült. Az iszlamistákat a tömegek erőszakra buzdításáért és egy autópálya eltorlaszolásáért ítélték el.

A szóban forgó eset a Mohamed Murszi iszlamista elnök tavaly júliusi megbuktatása miatt kirobbant, sok száz emberéletet követelő zavargások idején történt.

A 37 elítéltet terrorszervezetben vállalt tagsággal, köz- és magántulajdonban keletkezett károk okozásával, illegális fegyvertartással és a közbéke megzavarásával is vádolják. Júniusban az esettel kapcsolatosan távollétükben halálraítéltek 10 embert, amit az egyiptomi főmufti most megerősített. Az észak-afrikai ország törvényei előírják, hogy a legsúlyosabb büntetés csak a iszlám vallásjog legfőbb szakértőjének jóváhagyásával hajtható végre.

Badíe ellen több mint negyven ügyben folyik eljárás. Két másik perben halálos áldozatokat követelő tömegtüntetés miatt egyszer már halálra ítélték.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.