A pedofilügyek felderítésére állíttat fel hivatalt Ferenc pápa

Ferenc pápa szerdán hagyta jóvá a Vatikánban egy olyan törvényszék felállítását, amely a gyermekmolesztálási ügyek fedezésével, vagy a megelőzésük elmulasztásával vádolt püspökök ügyeiben ítélkezik. Ehhez hasonló intézményre korábban nem volt példa. 
A kiadott közlemény szerint az új hivatal a Hittani Kongregáció, régebbi nevén Szent Officium alá tartozik majd. Ez a Római Kúria egyik hivatala, amely a tanítás és tanúságtétel védelme érdekében ítélkezik a legsúlyosabb erkölcs és hit elleni, valamint a szentségek kiszolgáltatásával kapcsolatos büntetendő cselekményekről. Büntetések kiszabására is jogosult, mind közigazgatási, mind bírói úton.

Az áldozatok csoportjai már évek óta sürgetik a Vatikánt, hogy alakítson ki átlátható eljárásokat, így a püspökök könnyebben felelősségre vonhatóak legyenek az egyházmegyéikben elkövetett molesztálások miatt, még ha nem is voltak közvetlenül felelősek az esetekért.

A Vatikán szóvivője, Federico Lombardi atya elmondta, hogy a püspököket abban az esetben is elítélhetik, ha elmulasztottak lépéseket tenni a kiskorúak szexuális zaklatásának megakadályozására.

A püspökökkel szembeni panaszokat előzetesen a három vatikáni hivatal egyike vizsgálja ki attól függően, hogy kinek a joghatósága alá esik, ezután kerül az ügy az új törvényszék elé.

"Ez igen jelentős előrelépés lehet. Először kínálkozik lehetőség arra, hogy a felelősségre vonják a gyermekmolesztálásokat elrejtő vagy támogató püspököket" – mondta Anne Barrett Doyle, a BishopAccountability.org független csoport képviselője, akik segítettek felszínre hozni az ügyet a katolikus egyházban.

"De már most látszik, hogy rögös lesz az út. Hogyan tudná a Vatikán megfegyelmezni azokat, akik szemet hunynak az esetek felett, amikor a legfelsőbb köreiben is vannak ilyenek? – írja Doyle a Reutersnek küldött e-mailjében.

Az ausztrál George Pell bíboros esetét említette, akit azzal gyanúsítottak, hogy az 1970-es években, amikor még maga is pap volt, fedezte egy másik pap szexuális zaklatási ügyét.

Pell, aki jelenleg a Vatikán gazdasági titkára, tagadta a vádakat, azt állítva, hogy mindig is határozottan kiállt a gyerekek molesztálásával szemben. Tagadta azt is, hogy a bántalmazásokkal gyanúsított lelkészeket áthelyezte más parókiákra, vagy hogy az egyik áldozatot arra ösztönözte, hogy ejtse a vádakat.

"Az ilyen befolyásos kollégák felelősségre vonása politikailag fájdalmas lesz. De ahhoz, hogy a pápa helyreállítása a 'püspökök megbízhatóságát', ennek a folyamatnak a szervezet csúcsáról kell indulnia" – nyilatkozta Barrett Doyle.

A Vatikán közleménye szerint a pápának egy bizottság ad tanácsot a szexuális molesztálások kiirtásával kapcsolatban. Az egyházfő ennek a javaslatait hagyja jóvá. 

A bizottság feladata többek között, hogy segítsen az egyházmegyéknek a legjobb gyakorlat kialakításában, hogy megelőzzék az abúzusokat. Emellett az áldozatokkal is foglalkoznak, hogy segítsék a gyógyulási folyamatot. A bizottság 17 egyházi vezetőből áll, akik a világ minden tájáról érkeztek és nyolcan közülük nők.

A nemzetközi botrány a 2002-es bostoni eset nyomán került napvilágra, amikor kiderült, hogy az ismert zaklatókat parókiáról parókiára helyezték, ahelyett, hogy megfosztották volna a papi tisztségétől és átadták volna a hatóságoknak.

Tavaly februárban Ferenc pápa elrendelte, hogy a püspökök kezeljék kiemelt fontosságúként az együttműködést a bizottsággal, hogy kigyomlálják a szexuális zaklatásokat még akkor is, ha ezzel újabb botrányok kerülnek napvilágra.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.