A gyermek katonák mindenre kaphatók

Az Iszlám Állam cukorkával és pancsolással csábítja a legifjabb generációt

Bomberdzsekit és fekete maszkot viselő, nagyjából hatéves kisfiú botorkál a céltáblával szemben elhelyezett bója mögé. Kezében Kalasnyikovot cipel, letérdel, céloz, majd lő. Az elsülő fegyver akkora erővel üti meg a mellkasát, hogy kis híján elveszti az egyensúlyát, de rendületlenül tüzel tovább. A sokkoló képsorok az Iszlám Állam (IS) egyik toborzó videóján láthatók, amelyhez hasonlók naponta tucatjával bukkannak fel a világhálón. A gyereksereget bemutató filmek azt bizonyítják, hogy a kegyetlenségükről elhíresült dzsihadistáknál már javában folyik az utánpótlásképzés.

Dzsihadista fegyveresek egy kisfiúval a Gázai övezetben
Dzsihadista fegyveresek egy kisfiúval a Gázai övezetben
Ibraheem Abu Mustafa / Reuters

A jelenséget kutató Mia Bloom becslései szerint több száz 9 és 18 év közötti fiú és lány tartózkodik a szíriai és iraki táborokban. A kisebb fiúk többnyire csak a Koránt tanulmányozzák – bár számos internetre feltöltött videó bizonyítja, hogy a kicsik között is sokan tudnak bánni a fegyverekkel –, a nagyobbak azonban katonai kiképzést kapnak, és a harctéren is bizonyítaniuk kell.

Mohammed 13 éves volt, amikor az IS megkörnyékezte. A kora és neve elhallgatását kérő kamasznak sikerült ugyan megszöknie az Irak és Szíria területén kalifátust kikiáltó szélsőségesek táborából, de a rettegés a mai napig nem múlt el. Szeme előtt újra és újra megjelennek a szörnyűségek, amelyeket kötelezően végig kellett nézniük. Látott már korbácsolást, halálra kövezést és lefejezést is.

„Volt egy férfi, aki nem tartotta be a böjtöt, ezért a szemünk láttára feszítették keresztre, és három napig ott hagyták” – idézte fel a CNN riporterének a fiú, aki eleinte lelkesedett a táborért. Az interneten is elterjedtek olyan felvételek, amelyeken cukorkaosztást és folyóparti pancsolást örökítettek meg, jó mókának tűnt tehát, de az apja nem engedte el. Egy nap azonban megjelentek a szélsőségesek, és azzal fenyegetőztek, hogy lefejezik, ha nem adja oda a fiát. Mohamed így lett a kiképzőtábor lakója.

A Népszabadságnak nyilatkozó Bloom szerint több toborzási taktika is van. Azokat, akiket nem sikerül személyesen vagy az interneten keresztül elcsábítani, egyszerűen elrabolják. De szép számmal akadnak a táborokban olyanok is, akiket a szüleik visznek magukkal, gyakran külföldről. A hetekben járta be a világsajtót egy fotó, amelyen egy ausztrál kisfiú látható, kezében egy szíriai férfi levágott, vértől csöpögő fejével. A képet az apja tette fel az egyik közösségi oldalra: „Ez az én fiam!” – írta büszkén a kép fölé. Bloom úgy véli, hogy a fiataloknak kitüntetett szerepük van. Egyrészt belőlük lesz a dzsihadisták következő nemzedéke, másrészt fiatal koruk és befolyásolhatóságuk miatt könnyen nevelhetnek belőlük öngyilkos merénylőket. „A gyerekeknek nincs halálfélelmük, a legkockázatosabb dolgokat is kérdés nélkül megteszik” – mutat rá a University of Massachusetts Lowell oktatója. A gyermekek az ellenséggel szembeni lelki hadviselésre is jól használhatók. „Teljesen tönkre tud tenni egy katonát, ha egy gyerekkel kell szembenéznie, és meg kell ölnie” – teszi hozzá a szakértő.

Az IS kötelékéből kiszabadulni szinte lehetetlen. Ha sikerül is, a maradandó károk garantáltak: a gyermekeket gyakran poszttraumás stressz és rémálmok gyötrik, az empátiás képességüket pedig szinte teljesen elveszítik, megszűnnek érezni. A fiatalkorban tapasztalt erőszak után nehéz újra normális életet élni, és a toborzó videókban hallottak is erre utalnak. „Mit üzensz a hitetleneknek?” – kérdezi egy dzsihadista az egyik hat év körüli gyerektől. „Elpusztultok, hitetlenek” – mondja a fiú, miközben a kabátjára hímzett kisautót belepi a sivatagi por.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.