„Vándorlás” nélkül is bevándorolhatnának Amerikába

Az Egyesült Államokat elért közép-amerikai gyerekbevándorló-válság rendezésének lehetőségeiről tárgyalt pénteken a Fehér Házban Barack Obama amerikai elnök Honduras, Salvador és Guatemala államfőjével.

Az Egyesült Államokban komoly politikai és anyagi vonatkozású kérdéseket vet fel az, hogy az ország déli határát tavaly októbertől – az amerikai pénzügyi év kezdete óta – 57 ezer, felnőtt kísérő nélkül érkezett kiskorú illegális bevándorló lépte át.

Ez mintegy duplája a tavalyi adatnak. A drogbandák garázdálkodása miatt számos területen élhetetlenné vált közép-amerikai országokból kiindult gyerekáradaton felül további 55 ezren családostól érkeztek az Egyesült Államokba a térségből.

Obama a Juan Orlando Hernández hondurasi, Otto Pérez Molina guatemalai és Salvador Sánchez Cerén salvadori elnökkel folytatott tárgyalásokat követően újságíróknak elmondta: Washington fontolóra vette egy olyan program kidolgozását, amely lehetővé tenné a menedékkérők számára, hogy a gyakran életveszélyes vándorlás mellőzésével is kérhessenek belépési engedélyt az Egyesült Államokba. Ez a jogosulatlan személyek kirostálása révén egyúttal megkönnyítené a menekülthullám megfékezését.

Az amerikai elnök ugyanakkor rámutatott, hogy a menekültstátusz megszerzéséhez nem elegendő az, hogy valaki szegénységben vagy rossz környezetben él. Obama szerint a program nem jár majd szükségszerűen kiskorúak nagy tömegének befogadásával. Az elnök azt is hangsúlyozta, hogy hiába van szó gyerekekről, azokat a kiskorúakat, akiknek nem megalapozott a kérelme, vissza fogják fordítani, írja a CNN.

Amerikai kormányzati források szerint a menekültprogramot, amelynek mérlegelése Hondurasszal kapcsolatban már megkezdődött, a későbbiekben kiterjeszthetik Salvadorra és Guatemalára is.(Hondurasban egyébként a világon a legmagasabb az egy főre eső gyilkosságok száma.)

A négy elnök a Fehér Házban megvitatta, hogy miként lehetne felgyorsítani a gyerekek menekültstátuszának elbírálását, ami a jelenlegi szabályozás szerint akár évekig is elhúzódhat. Obama elmondta, hogy a menekültáradat megfékezését célzó regionális erőfeszítéseknek köszönhetően a mexikói határon az elmúlt hetekben a korábbiaknál sokkal kisebb számban tartóztattak fel felnőtt kísérő nélkül érkezett kiskorúakat.

„Mindnyájan elismerjük, hogy közös a felelősségünk ennek a problémának a megoldásában" – mondta Barack Obama, aki a pénteki tanácskozást megelőzően telefonon konzultált a problémakörben ugyancsak érintett Mexikó elnökével, Enrique Pena Nietóval.

Az Egyesült Államok léptetett már életbe menekültprogramokat Haiti, Vietnam és a volt Szovjetunió esetében, de a közép-amerikai program lesz az első, amelyet olyan országokra vonatkozóan fognak kidolgozni, amelyek területéről az Egyesült Államok szárazföldi úton is megközelíthető. A hazájukban amerikai menekültstátuszért folyamodóknak bizonyítaniuk kell, hogy megalapozottan félnek az üldöztetéstől a faji, vallási, nemzeti vagy egy társadalmi csoporthoz való hovatartozásuk, vagy a politikai meggyőződésük miatt.

Az Egyesült Államokban a menekültügy és a határőrizet reformjáról kiélezett vita folyik a kormánypárt és az ellenzék között. A két probléma várhatóan nagy hangsúlyt kap majd a novemberi „félidős" kongresszusi választásokat megelőző kampányban.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.