A Függetlenség Napja Indiában

Modi egy 17. századi erőd sáncára kiállva beszélt merénylettől védő, golyóálló üvegpajzs védelme nélkül, amit közel 30 éve nem tett indiai kormányfő.

A kormányfő a szocialista jellegű tervgazdálkodás ellen és a nők mellett szólt pénteken az indiai függetlenség kivívásának 68. évfordulója alkalmából mondott beszédében. 

Ahmad Masood / Reuters

"Megváltoztak az idők azóta, hogy létrejött a tervbizottság" - mondta Narendra Modi, aki májustól tölti be India kormányfője pozícióját, miután pártja, a hindu nacionalista Indiai Néppárt (BJP) elsöprő győzelmet aratott a parlamenti választáson. Hozzátette, hogy hamarosan új intézmény jön létre.

India jelenlegi, immár tizenkettedik ötéves terve 2017-ig tekint előre, de szinte biztosra vehető, hogy nem valósul meg. Modi pénteki beszédében nyomatékkal szólt a nők elleni erőszakról, India szégyenének nevezve a jelenséget. Felhívta a szülőket arra, hogy egyformán bánjanak fiaikkal és lányaikkal, tudatosítsák fiaikban a különbséget a jó és a rossz között.

Az indiai kormányfő külön kitért annak fontosságára, hogy külön vécék épüljenek a nők számára, és felszólította az összes törvényhozót a program támogatására.

Indiában a kisebb településeken a nők gyakran arra kényszerülnek, hogy a természetben, eldugott helyeken végezzék el szükségüket, ami kiszolgáltatottá teszi őket a nemi erőszaktevőknek- írja a hirado.hu.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.