A foci-Eb-n akart robbantani az Ukrajnában elfogott terrorista

A labdarúgó-Európa-bajnokság alatt akart társaival együtt terrorakciókat végrehajtani az a francia férfi, akit május végén fogtak el Ukrajnában – közölte az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU).

A férfira még tavaly decemberben figyeltek fel – áll az ügyről kiadott tájékoztatóban. Azért keltett gyanút, mert ukrán katonákkal keresett kapcsolatot, „negatívan nyilatkozott kormányának tevékenységéről”, és nem titkolta, hogy tiltakozása jeleként merényleteket akar végrehajtani. Az M6 francia tévécsatorna értesülése szerint a gyanúsított büntetlen előéletű, egy kelet-franciaországi farm dolgozója.

Terrorelhárítási gyakorlat a lyoni stadionnál
Robert Pratta / Reuters

Az idén áprilisban visszatért Ukrajnába, ahol az SZBU felügyelete mellett csapdába csalták. Fegyvert – 1080 lőszerrel összesen öt Kalasnyikov gépkarabélyt, két gránátvetőt, 125 kilogramm TNT robbanóanyagot és száz elektronikus gyutacsot – adtak neki. Vállalkozókat is keresett, akik háromezer euróért hajlandóak lettek volna kivinni a szállítmányt Ukrajnából, ám miután nem talált ilyeneket, maga indult el a fegyverekkel, és végül az ukrán–lengyel határon fogták el.

A szélsőséges nacionalista nézeteket valló gyanúsított 15 különböző merényletet tervezett – jelentette be Vaszil Hricak, az SZBU első embere. Társaival együtt Franciaország különböző részein egy időben akartak hidakat, autópálya-szakaszokat felrobbantani, támadásra készültek az adóhatóság kirendeltsége, egy mecset, egy zsinagóga és a labdarúgó-Eb-hez kapcsolódó közösségi létesítmények ellen is – közölték Kijevben.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.