A drogbáró, aki kétszer halt meg

Már három éve már halottnak nyilvánították azt a drogbárót, akivel tegnap végül valóban végeztek a mexikói hatóságok.

Nazario Moreno, vagy ahogy bűnözői körökben ismerték „El Mas Loco" („A legőrültebb") egy befolyásos kartell vezetője volt, amely a drogháborúról elhíresült Michoacán államban működött. Az „őrült" Morenóról úgy tartották, hogy 2010-ben, egy rendőrségi tűzharc közben életét vesztette, de a testét sosem találták meg. Most már azt is tudni, hogy miért.

Nazario Moreno ujjlenyomatai
Edgard Garrido / Reuters

A Reuters hírügynökség híradása szerint eddig is sokan sejtették, hogy Moreno életben van. A kormány biztonsági szóvivője úgy nyilatkozott,  hogy amint bizonyossá vált, a férfi él, lenyomozták a hollétét, és kiderült, hogy még mindig a hírhedt Templomos Lovagok kartellt vezeti.

„Ma reggel elfogtuk. De amikor felszólítottuk, hogy adja meg magát, tüzet nyitott, majd életét vesztette" – mondta Alejandro Rubio szóvivő. Moreno újabb fontos trófea a mexikói elnök, Enrique Pena Nieto „gyűjteményében", aki megfogadta, hogy hivatali idejében térdre kényszeríti a drogcézárokat és ellehetetleníti a kartellek működését.

A legutóbbi nagy fogást Joaquin Guzmán kézre kerítése jelentette. A „Tökmag" becenévre hallgató férfi az egyik legkeresettebb bűnöző volt Mexikóban, akire még az Egyesült Államoknak is fájt a foga, mivel a feltételezések szerint senki nem csempészett annyi drogot az USA-ba, mint a Sinaloa kartell feje. Az utóbbi időszak több fogása azért is figyelemreméltó, mert – bár ez a legutóbbira nem igaz – gyakran egyetlen lövés eldördülése nélkül tartóztatták le a bűnözőket.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.