A DK az olasz külügyminiszternél tiltakozott Szentmihályi Szabó nagyköveti kinevezése ellen

A Szentmihályi Szabó Péter római nagyköveti kinevezése ellen tiltakozó Demokratikus Koalíció (DK) EP-képviselői, Molnár Csaba és Niedermüller Péter az ügyben levélben fordultak az olasz külügyminiszterhez - ezt a párt sajtóirodája közölte kedden az MTI-vel.

A közlemény emlékeztet, hogy a jelölt korábban a MIÉP képviselőjelöltje volt, a "szélsőjobboldali" Magyar Demokratában, Magyar Fórumban, Magyar Hírlapban és Echo TV-ben publikál, ezek az írásai, megszólalásai pedig hibátlanul illeszkednek a említett médiumok irányvonalába, szellemiségébe.

A DK nem csak a magyar kormány, de az egész ország szégyenének tartaná, ha az új nagykövet elfoglalhatná állomáshelyét - hangzik a DK közleménye. Molnár Csaba és Niedermüller Péter, a párt EP-képviselői ezért levélben tájékoztatták a fentiekről Federica Mogherini olasz külügyminisztert, arra kérve, hogy az olasz kormány vegye fontolóra e körülményeket, amikor arról dönt, kiadja-e az elfogadó nyilatkozatot a nagykövetjelölt részére. Az ugyancsak a szociáldemokrata frakcióban helyet foglaló olasz Demokrata Párt képviselőit külön levélben kérték, járjanak közben ennek érdekében.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.