A demokratáknál nem hullanak fejek a vereség után

A republikánusok közfelkiáltással Mitch McConnellt választották a leendő szenátusi többség vezetőjének csütörtökön Washingtonban az új összetételű testületben.
A szenátusi többségi vezető az egyik legfontosabb politikai pozíció betöltője Washingtonban, ő határozza meg ugyanis a szövetségi felsőház napirendjét. John Boehner republikánus képviselőházi elnökkel együtt McConnell dönt majd arról, hogy a törvényhozás mely jogszabály-javaslatokat továbbítsa jóváhagyásra Barack Obama elnöknek.

McConnell, a hatodik ciklusára megválasztott, 72 éves kentucky-i szenátor, aki jelenleg a szenátusi kisebbség vezetője, januártól töltheti be új megbízatását. A republikánusok nyolc év után, a múlt heti félidős választások eredményeként hódították vissza a többséget a szenátusban.

A képviselőházi republikánusok, akik tovább erősítették fölényüket, csütörtökön harmadszorra is a 65 éves, ohiói John Boehnert jelölték házelnöknek, amit a szövetségi alsóháznak januárban plenáris szavazással kell majd megerősítenie. A képviselőházi többség vezetője ismét az immár ötödik ciklusába lépő, kaliforniai Kevin McCarthy lesz, aki 2011 óta tölti be ezt a posztot, az alsóház republikánus hierarchiájának harmadik helyére, a frakció fegyelmi és szervezési ügyeiért felelős "whip" (ostor) pozíciójára pedig megint a louisianai Steven Scalise-t választották.

A november 4-én elszenvedett vereség ellenére a demokraták sem cserélik le kongresszusi vezetőiket. A szenátusban a 75. esztendejében járó, eddig a többség élén álló Harry Reid lett csütörtökön a kisebbségi frakció megválasztott vezetője, a képviselőházban pedig várhatóan a 74 éves, kaliforniai Nancy Pelosi marad a kisebbségi pártcsoport élén a várhatóan a jövő héten megtartandó szavazás nyomán.

A demokratáknál érdekes fejlemény, hogy az elnökjelölti ambíciókkal is bíró Elisabeth Warren liberális massachusettsi szenátor a felsőházi kisebbségi pártcsoportnak az alapszervezetekkel való kapcsolattartója és kommunikációs csúcstanácsadója lesz.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.