A csehek szerint régen se volt jobb minden - talán csak a közbiztonság

A csehek 38 százaléka úgy véli, hogy a mai demokratikus rendszer jobb, mint az 1989 előtti szocialista rendszer volt, míg 20 százalék ellenkező véleményen van. 30 százalékuk szerint viszont egyik sem jobb a másiknál. Ez derült ki abból az országos felmérésből, amelynek eredményét hétfőn hozták nyilvánosságra Prágában.

A prágai CVVM közvélemény-kutató intézet 2009 óta készíti ilyen felméréseket az 1989 novemberi 17-i rendszerváltó bársonyos forradalom évfordulójával kapcsolatban.

"A két rendszerről alkotott vélemények az utóbbi években nem igen módosulnak. Az a vélemény, hogy az 1989 előtti rendszer jobb volt a mainál, vizsgálataink idején mindig kisebbségi volt. Állandóan magas azonban azok aránya, akik szerint mindkét rendszernek vannak jó és rossz oldalai is" - olvasható a felméréshez készített elemzésben.

Az 1989 után kialakult viszonyokban az emberek elsősorban az általános szabadságjogokat, kiemelten az utazás, a külföldi munkavállalás és a tanulás szabadságát, az információkhoz való jobb hozzáférést, valamint a közéletben való aktívabb részvétel lehetőségét méltányolják. A megkérdezettek mintegy fele szerint a rendszerváltás után emelkedett az életszínvonal Csehországban és javult az egészségügyi ellátás is.

Ugyanakkor a másik oldalon többségi vélemény, hogy a szocialista rendszerben könnyebb volt munkához jutni, magasabb volt a szocialis biztonság, alacsonyabb volt a bűnözés és általában véve nagyobb volt a közbiztonság. Mindössze a megkérdezettek 19 százaléka állította, hogy 1989 után ezen a területen is kedvező változások történtek, 20 százalék nem lát nagy különbségeket, míg 61 százaléknak az a meggyőződése, hogy ezen a területen romlott a helyzet.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.