A csehek kétharmada elégedett az életével

Elégedett az életével a csehek kétharmada, bár tavalyhoz képest arányuk három százalékkal csökkent - derült ki abból az országos felmérésből, amelyet a CVVM közvélemény-kutató intézet tett közzé.

Az akadémiai kutatóintézet szerint a megkérdezettek 62 százaléka elégedett, 15 százalék elégedetlen, míg 23 százalék "elégedett is, meg nem is". Az elégedettség nagyobb a magasabb jövedelműek és a többgyermekes családok körében.

Ugyancsak elégedettebbek azok, akik párkapcsolatban élnek, mint az egyedül élők. Ami az életkort illeti, az idősebbek körében jelentősen emelkedik az elégedetlenek aránya - derült ki a nemrégiben közzétett felmérésből.

A CVVM másfél évtizede évente vizsgálja az állampolgárok elégedettségét életükkel. Az elégedettek aránya a leggyakrabban 55 és 60 százalék között mozgott. 2012-ben például az elégedettek aránya 55 százalék volt, míg az utóbbi három évben 60 százalék körül alakult.

Az idei felmérést 15 évnél idősebb 1022 személyből álló országos mintán végezték június első felében.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.