A cseh miniszterelnök felszámolná az adóparadicsomokat

Az offshore-botrány ügyében a cseh adóhatóságoknak is vizsgálódniuk kell, nemzetközi szinten pedig nyomást kell gyakorolni az adóparadicsomok felszámolására - vélekedett Bohuslav Sobotka cseh miniszterelnök a Twitteren keddre virradóra megjelent bejegyzésében.
A cseh kormányfő azonnali intézkedéseket sürgetett. Úgy fogalmazott, a botrány újból rámutatott arra, hogy az offshore-cégek és az adóparadicsomok körüli körforgás kigúnyolása minden tisztességes embernek, aki becsületesen dolgozik és adót fizet.

Sobotka szerint Csehországban a pénzügyminisztérium pénzügyi és elemzőközpontjának, valamint az adóhivatalnak kell vizsgálódnia, míg az Európai Unióban és nemzetközi szinten nyomást kell gyakorolni az adóparadicsomok és a körülöttük lévő piszkos üzletek megszüntetésére.

Vítezlav Kapoun, a cseh adóhivatal nemzetközi osztályának vezetője az iHned.cz gazdasági hírportálnak azt mondta, hogy hivatala a német újságíróktól kikéri a Csehországot érintő adatokat. Minden, hozzánk eljutó felvetéssel foglalkozunk, s ezek az adatok valóban érdekesnek tűnnek, tehát természetes, hogy elemezni akarjuk őket. Így tettünk akkor is, amikor hasonló információkat kaptunk Svédországból vagy Luxemburgból" - fejtette ki Kapoun.

A Cseh Tényfeltáró Újságírói Központ szerint a Mossack Fonseca panamai ügyvédi irodától kiszivárogtatott és számos nyugati sajtóorgánum bevonásával nyilvánosságra hozott dokumentumok között 250 ezer cseh vonatkozású információ és 283 cseh név szerepel. Neves politikusok vagy ismert közéleti szereplők nincsenek köztük. Megtalálható azonban az iratokban számos cseh vállalkozó, köztük a leggazdagabbak közé tartozó Petr Kellner vagy Daniel Kretinsky milliárdosok neve is. Szerepel az iratokban Tomás Berdych világhírű cseh teniszező neve is.

 

 

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.