„Nem a menekültek, hanem az IS ellen kell fordítani a dühöt”

Két különböző helyszínen és időpontban koszorúzott Prágában a csehszlovákiai bársonyos forradalom évfordulóján Milos Zeman és Bohuslav Sobotka.

A cseh elnök az Iszlám Elleni Blokk (Blok proti islámu) mozgalom nagygyűlésén szólalt fel, amelyet az államfő nézeteinek támogatására hívtak össze. Beszédében Milos Zeman kifejtette: a fasizmus és a kommunizmus sötét éveit követően a cseh nemzet megérdemli, hogy végre külföldről senki se szabja meg neki, hogy mit tehet és mit nem.

„A cseh nemzet nem idegengyűlölő, hazánkban sok idegen él, akikkel nincsenek gondjaink, mert tiszteletben tartják törvényeinket, hagyományainkat. Hozzánk hasonló a kultúrájuk, vagyis nem gyilkosok kultúrájának hívei és nem gyűlölködő párhuzamos közösségben élnek. A bársonyos forradalom vívmánya a jelenlegi szabad társadalom, amelyben nehezebb az agymosás. Ennek ellenére akadnak különböző önjelöltek, akik továbbra is manipulálni akarják a közvéleményt. Ezek a csoportok valamiféle gyurmának tartják a polgárokat, akiket saját képükre, saját érdekeiknek megfelelően igyekeznek formálni. Mi azonban már nem vagyunk manipulálható massza. Akik most itt megjelentek, igyekeznek saját eszükkel szuverén véleményt mondani. A cseh államfő pedig az ő hangjuk, ne pedig a sajtó és más manipulátorok szócsöve legyen” – hangoztatta Milos Zeman, aki egyébként ugyanazon a helyen szónokolt, ahol tavaly tojásokkal dobálták meg, és piros cédulákat mutattak fel neki.

Más hangnemet ütött meg a cseh miniszterelnök, aki szerint Európára a menekültáradattal egyre inkább a háború sötét árnyéka vetül. A polgárok természetes aggodalmán pedig a populisták élősködnek.

„Nem bagatellizálhatjuk a jelenlegi helyzetet, a súlyosbodó migrációs káoszt, amelyet főleg a szíriai és az iraki válság fokozatos rendezésével, valamint az EU külső határainak hatékony védelmével lehet orvosolni. Az Európai Uniónak sokkal határozottabban kell lépnie, mert a demokrácia csak így mutathatja meg valódi erejét. Európa kötelessége megvédeni a békét, amelynek érdekében le kell győzni a terroristákat és más szélsőségeseket, elsőként pedig az Iszlám Államot. Ellenük kell fordítani a polgárok jogos megvetését és dühét, nem pedig a menekültek ellen” – szögezte le Bohuslav Sobotka.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.