A családjával együtt öltek meg egy orosz rendőrtisztet

Családjának öt tagjával együtt meggyilkolták az orosz belügyminisztérium szamarai körzeti törzsfőnökének helyettes parancsnokát - közölte vasárnap a tárca sajtószolgálata.

Andrej Gost rendőrezredes, valamint három nő és két férfi holttestére a Szizrany város melletti Ivasevka községben, a parancsnokhelyettes szüleinek házában találtak rá vasárnap. Az összes áldozat Gost családtagja volt. Szergej Goldstejn, a belügyi sajtószolgálat vezetőjének tájékoztatása szerint a holttesteket különböző eredetű külsérelmi nyomok borítják.

A helyszínen találtak egy hétéves kislányt is, akit fejsérüléssel kórházba szállítottak. A gyermek, Gost unokahúga kómában van. Az ügyben az orosz Nyomozó Bizottság (SZK) vizsgálatot indított.

Alekszandr Hinstejn, az orosz állami duma biztonsági ügyekért és a korrupcióellenes harcért felelős bizottságának elnöke a Twitteren megjelent posztjában közölte, hogy a "példa nélküli kegyetlenséggel" elkövetett gyilkosság indítéka a nyomozók fő feltételezése szerint bosszú volt.

A bűncselekmény elkövetői Hinstejn szerint legalább hárman voltak. Vasrudakkal és kalapácsokkal voltak felfegyverkezve, az áldozatok többségét álmukban érte a halál. A bizottsági elnök bejegyzésében rámutatott, hogy a bűnözők gyilkosság szándékával érkeztek és arra utalt, hogy egy bűnszervezet tagjai lehettek. A tetthelyen egy imitált robbanószerkezetet is találtak, amellyel az elkövetők feltehetően tévútra akarták terelni a nyomozást - vélekedett Hinstejn.

Gost ezredes 2013 és 2015 között Szizranyban egy több önkormányzat rendőrségének munkáját összefogó belügyi parancsnokság vezetője volt. A városban, ahol magas a bűncselekmények száma, a rendőrség tavaly akciókat hajtott végre az illegális ékszer-, alkohol- és fegyverkereskedők ellen.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.