A CNN is kiakadt a baranyai rendőrség oktatóvideóin

Elindultak a nemzetközi hírnév útján a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság nemi erőszak elleni prevenciós oktatófilmjei, amelyek a hazai botrányok után a tengerentúlon is kiverték a biztosítékot.
Hitetlenkedő arckifejezéssel konferálta fel a CNN két bemondója a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság egyik nemi erőszakról szóló kisfilmjét, amely sokak szerint azt üzeni, hogy az áldozatok maguk is tehetnek az erőszakról, ha térd fölötti szoknyát/sortot és mélyen dekoltált fölsőt viselnek, arról nem is beszélve, ha szórakozni mennek, és még alkoholt is fogyasztanak.

„Tényleg elképesztő" – mondta a rövid bejátszás megtekintése után Michael Holmes, aki rögtön idézte is a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság közleményét, mely szerint „a tapasztalat azt mutatja, hogy az ilyen (erőszakos) incidensek elkerülésében nagy szerepe van annak, hogy a nők miként kommunikálnak. Ha a fiatal lányok flörtölnek, az gyakran erőszakhoz vezet".

Bár a riportban csak a tények bemutatására szorítkoztak, a bemondók hangja döbbenetről és hitetlenkedésről tanúskodott. A rövid riport végén idézték a magyar érdekvédelmi szervezetek felháborodott reakcióit, amelyek szerint a főkapitányság bűnmegelőzési keretéből finanszírozott kisfilmek a nőket okolják az erőszakért, ahelyett, hogy áldozatként mutatnák be őket, akiknek segítségre van szüksége.

BBC-t és a The Guardiant is megjárt oktatófilmek hatalmas felháborodást váltottak ki itthon. Nőjogi szervezetek közös sajtóközleményben tiltakoztak a „Tehetsz róla, tehetsz ellene" szlogennel ellátott kisfilmek ellen, amelyek „káros és veszélyes üzenetekkel járulnak hozzá a nők elleni erőszak előfordulásának amúgy is kedvező társadalmi légkör fenntartásához, az áldozatok megalázásához és megfélemlítéséhez, valamint az elkövetők felmentéséhez és büntetlenségéhez".

A botrány ellenére a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság nem hajlandó visszavonni a kisfilmet, amelynek „célja nem az információközvetítés, hanem a megelőzésről, illetve a társadalmi felelősségről történő figyelemfelhívás, elgondolkodtatás" – írja a PécsMa.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.