A brit politikai erők felsorakoztak Junckerrel szemben

Politikai konszenzussá vált Londonban az a vélemény, hogy Jean-Claude Juncker ne legyen az Európai Bizottság elnöke – közölte hétfő este David Cameron brit miniszterelnök.

Cameron nyilatkozatának előzményeként a legnagyobb brit ellenzéki parlamenti erő, a baloldali Munkáspárt hétfőn bejelentette, hogy európai parlamenti képviselői Juncker ellen fognak voksolni.

A Labour szóvivője által ismertetett hivatalos nyilatkozat szerint az EP-választások egyértelmű üzenete az, hogy reformokra van szükség Európában, márpedig Jean-Claude Juncker eddigi tevékenysége arra vall, hogy a luxemburgi politikus megválasztása az Európai Bizottság élére megnehezítené e reformok végrehajtását.

A munkáspárti nyilatkozat közzététele után a konzervatív párti brit kormányfő a Twitter mikroblog portálon közölte: immár mindegyik nagy brit politikai párt egyetért abban, hogy Juncker ne legyen az Európai Bizottság elnöke.

Nick Clegg miniszterelnök-helyettes, aki a brit koalíciós kormányban a Liberális Demokratákat képviseli, már korábban jelezte, hogy ebben a kérdésben Cameron álláspontját támogatja.

Minicsúcs Juncker ellen

Cameron hétfő este Angela Merkel német kancellárral, valamint Fredrik Reinfeldt svéd és Mark Rutte holland kormányfővel kétnapos minicsúcsot kezdett Reinfeldt Stockholmhoz közeli nyári rezidenciáján, olyan „az Európai Unió jövőjét érintő kérdésekről", mint a munkahelyteremtés vagy a strukturális reformok, ám a találkozó első számú napirendi pontja minden bizonnyal Juncker jelölésének megvitatása lesz. 

A Konzervatív Párt vezette brit kormány már korábban egyértelművé tette, hogy nem támogatja az EP-választáson győztes Európai Néppárt csúcsjelöltjének megválasztását az Európai Bizottság élére. Nem cáfolt brit sajtóértesülések szerint Cameron nemrég kabinettagjai körében „teljesen elfogadhatatlannak" nevezte Juncker elnöki jelölését.

Cameron hétfőn – még a svédországi tárgyalások kezdete előtt – egy liverpooli rendezvényen felszólalva kijelentette: az Európai Unió intézményeinek élére olyan vezetők kellenek, akik megértik, hogy szükség van a reformokra. A brit miniszterelnök fontosnak nevezte azt is, hogy az EU „gondolja újra" stratégiai célkitűzéseit.

A brit miniszterelnök mellett áll a svéd, a holland és a magyar miniszterelnök is, ám Angela Merkel némer kancellár mindezidáig támogatta Junckert, ám sokak szerint nem kizárt, hogy nyitott valamilyen alternatívára.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.