Profi futballista lesz a bolíviai elnök

Evo Morales bolíviai elnök 54 évesen új karrierbe kezd, és elnöki teendői mellett profi futballistaként is kipróbálja magát.
Evo Morales akcióban. Shannon Stapleton / Reuters
Nem Messi és nem is Cristiano Ronaldo, ráadásul kétszer olyan idős, mint ők, mégis sztárként fognak bánni vele új klubjában, a bolíviai Sport Boysban – írja az El País spanyol napilap az utóbbi évek egyik legérdekesebb igazolásáról.

A sportszerető Evo Morales bolíviai elnök ugyanis a hazai bajnokság kilencedik helyén álló csapat új csillaga lesz, amint elintézik a papírmunkát. Államfői teendőit természetesen eztán sem hanyagolja el, így szerződése szerint a 2014-2015-ös idényben mindössze három meccsen fog majd pályára állni, legfeljebb húsz percig.

A Puskáséhoz hasonló 10-es mezt viselő államfőnek személyi edzője is lesz, ám fáradozásaiért nem lesz túlfizetve: a spanyol lap szerint csupán havi 210 dollárt (kb. 46 ezer Ft) keres majd, ami messze elmarad Cristiano Roanldo 21 millió eurós nettó fizetésétől.

A klub elnöke, Mario Cronenbold őszintén megvallotta, hogy Moralest nem tehetsége miatt szerződtette – bár elismerte, hogy az elnök jól bánik a labdával, és nem lő rosszul –, hanem azért, mert reményei szerint Morales jelenléte felfuttatja majd a klubot. Az első osztályba először feljutó Sport Boys vezetője szerint rengetegen lesznek majd kíváncsiak arra, hogy miként rúgja a bőrt az államfő, hiszen az egész világon páratlan, hogy egy államfő egyszerre legyen elnök és profi futballista.

A rövidesen 55. életévébe lépő Morales egyébként megszállottja a focinak, és amikor csak szoros napirendje engedi, futballozással üti el az időt. Sőt, államfői viziteken állítólag rendszeresen szokta kezdeményezni, hogy játsszanak meccset.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.