Lefejezős videójával az Iszlám Államot másolja a Boko Haram

Szakértők szerint a Boko Haram „tanul” az Iszlám Államtól, ezt alátámasztja a legutóbb nyilvánosságra hozott videójuk is, amely a szélsőséges szunnita szervezet propagandáját idézi.

A hétfőn, Twitteren közzétett hatperces felvételen két, térdeplő férfi látható, akiknek kezeit hátuk mögött összekötötték, mellettük pedig egy késsel hadonászó maszkos férfi áll. Az egyikük az iszlamista radikálisok online tevékenységét figyelő Site című portál szerint azt mondja, ő egy Bagában élő farmer, akinek egy rendőr pénzt ígért, amennyiben rendszeresen jelentést ad az ottani lakosokról. „Azt mondta, gazdag leszek, és nem kell többé földműveléssel foglalkoznom” – idézi a férfit a CNN. A lefejezés maga nem látható a videón, azonban egy vágást követően holttestük és mellkasukra helyezett levágott fejük igen.

A két férfit kémkedésért végezték ki, a módszer pedig kísértetiesen hasonlít az Iszlám Állam korábbi videóiban látható metódushoz. A Boko Haram (melynek jelentése „a nyugati oktatás tilos”) az elmúlt hat hónapban egyre gyakrabban utánozza a közel-keleti dzsihadista csoportot. Mindez pedig jól látszik az általuk alkalmazott büntetéseken, mint amilyen a megkövezés vagy a lefejezés, valamint a közösségi médiát is egyre gyakrabban és hatékonyabban használják.

Jacob Zenn, a Jamestown Alapítvány amerikai kutatóintézet Afrika-szakértője szerint a Boko Haram az ISIS katonai és ideológiai doktrínáját tette magáévá. Ahogy az Iszlám Állam, úgy a nigériai terrorista szervezet vezetője, Abubakar Shekau is úgy véli, hogy az emberrablást és túszejtést a Korán engedélyezi.

„A túszaink vagy keresztények, vagy korrupt muzulmánok, akik a keresztény utat követik” – mondta Shekau tavaly, utalva a Boko Haram által tavaly áprilisban, Chiboc városából elrabolt 276 iskolás lányra.

Az Iszlám Állam később hasonló akciót hajtott végre. Augusztusban vonta ellenőrzése alá a jazidiak otthonának számító Szindzsár-hegy környékét és az iraki Szindzsár városát, amely az iraki Moszul és a szíriai határ között található. Az Amnesty International szerint „több száz, talán több ezer” nőt kényszerítettek házasságra vagy adtak el, sokakat pedig ajándékként ajánlottak fel a szervezet tagjainak vagy szimpatizánsainak.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.