Chile hőse: valami emberfeletti van ebben a fickóban

Halló, kivel beszélek? - kérdezte izgatottan Laurence Golborne bányaügyi miniszter. - Hall engem?- jött a válasz 650 méter mélyről. - Mind tisztán és erősen halljuk. Ki beszél? - A műszakvezető, Luis Urzúa. Jól vagyunk. Arra várunk, hogy kimentsenek minket.

Tizenhét napi teljes csend után ez volt az első beszélgetés a mélyben rekedt chilei bányászok és a külvilág között. Urzúa, akit most utolsónak hoztak fel a bányászok közül, egy nappal később már Sebastián Pinera elnökkel beszélt. A kirendelt pszichológus így nyilatkozott róla: - Valami emberfeletti van ebben a fickóban... Mondtam is neki, pihenjen egy keveset, ossza szét a feladatokat. Szükségem van rá egészen a mentés végéig.

Bár azt gondolnánk, hogy tolongás volt az első helyért a Főnix 2 kabinjában, a chilei bányászok mind utolsóként akarták elhagyni földmélyi börtönüket. A józan ész azonban úgy diktálta, hogy a műszakvezető Luis Urzúa marad a legtovább a San José bányában. Urzúa, akit mindenki jólnevelt, tanult és határozott emberként ismer bekerült a Guiness Rekordok Könyvébe – egy tény, amely egy cseppet sem foglalkoztatta akkor, amikor meghozta döntését.

A Vallenar városában született földmérő két lánnyal és hat testvérrel büszkélkedhet, akik nevelését magára vállalta miután édes- és mostohaapja is a Pinochet-diktatúra áldozata lett. Miután kihámozták a kapszulából, az 54 éves férfi első szavaival Pinerához fordult: „Remélem, ez soha többé nem fog megtörténni még egyszer” – mondta, majd nagy ölelések közepette jelképesen átadta a műszakot az államfőnek.

31 év tapasztalatával a háta mögött Urzúa egyébként mindössze két hónappal a baleset előtt kezdett el dolgozni a San José bányában. Rendíthetetlen nyugalmára és szervezőkészségére nagy szükség volt abban a 17 napban is, amikor még senki sem tudta, hogy életben maradtak az omlás után. Szétosztotta a menedékhelyen fellelhető ételt. Két naponta két kanál tonhal és fél csésze tej jutott mindenkinek, a kekszek és barackkonzerv mellett.

Még egy lázadást is elfojtott, amikor kétségbeesésükben néhányan megpróbáltak utat vájni maguknak a felszínre, mindannyiuk életét kockáztatva ezzel. Ráadásul Urzúának nem ez volt az első bányabalesete. 2006-ban a Carola bánya, ahol dolgozott kigyulladt és három ember meghalt. A hatóságok és a NASA emberei is úgy vélik, rátermettsége és szervezőkészsége nélkül elképzelhetetlen lett volna a 33 bányász sikeres kimenekítése.

A győztes októberi pillanat: Luis Urzúa, az utolsóként kimentett chilei bányász integet
Copiapo, 2010. október 14. Luis URZUA, az utolsóként kimentett chilei bányász integet Sebastian PINERA chilei elnök (j) mellett, miután a felszínre érkezett a tárnából a copiapói San José réz- és aranybányában 2010. október 13-án. Ezen a napon kimentették azt a 33 bányászt, aki a bányában augusztus 5-én bekövetkezett omlás miatt 700 méteres mélységben a föld alatt rekedt. (MTI/AP/Alex Ibanez)
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.