Pozsonyban menetelt és tüntetett a múlt héten betiltott szlovák gárda

Hétfőn délután Pozsonyban bejelentett és engedélyezett utcai demonstrációt tartott a múlt héten betiltott Szlovák Testvéri Közösség (Slovenská pospolitost) több száz tagja és szimpatizánsa, akik egyenruhában, fekete zászlókkal és "Szabadságot a nacionalistáknak!", "Rendőrterror a Slovenská pospolitost ellen!" és hasonló feliratú transzparensekkel meneteltek, csaknem két óra hosszat.

Majd  a  pozsonyi Szabadság téren nagygyűlést tartottkak, amelyen azt hangoztatták, hogy Szlovákiában nincs szólásszabadság, holott a bársonyos forradalom idején a rendszerváltó politikusok ezt igérték. A szónokok a Robert Fico vezette legerősebb kormánypártot, a Smert bolsevik tömörülésnek nevezték, a Demokratikus Szlovákiáért Néppártot (LS-HZDS) – amelynek elnöke Vladimír Meciar – tolvaj társaságnak bélyegezték meg.  Ján Slota Szlovák Nemzeti Pártját (SNS) pedig hazaárulónak minősítették.  A nagygyűlés végén felszólították a fiatalokat, hogy tiltakozzanak és harcoljanak a Slovenská pospolitost betiltása ellen.

Lapunk megkeresésére Stanislav Jankovic, az országos rendőrfőkapitány első helyettese (ő volt a parancsnoka a Dunaszerdahelyen brutálisan fellépő rendőröknek) azt válaszolta, hogy a hétfői tiltakozás törvényes, mert nem a betiltott szerveződés képviselője, hanem egy magánszemély jelentette be. Közölte azt is, hogy amikor egy cseh szónok fajgyűlölő beszédbe kezdett, azonnal közbeléptek és előállították őt.

A Slovenská pospolitost – Národna strana (Szlovák Testvéri Közösség -Nemzeti Párt) 1995-ben alakult. Tíz évvel később jegyezték be pártként, de a pozsonyi Legfelsőbb Bíróság 2006.március 1-jén alkotmánysértő tevékenységük miatt betiltotta és feloszlatta ezt a politikai tömörülést. Vezérüket, Marián Kotleba besztercebányai szakközépiskolai pedagógust menesztették. Ezután bejegyzett civil szerveződésként működött tovább, a vezér pedig nem pedagógus, hanem sokáig  karbantartó volt, ugyanabban az iskolában. A szerveződés továbbra is az 1939-ben alakult szlovák fasiszta bábállam félkatonai szervezetének, a Hlinka Gárdának az egyenruhájára emlékeztető öltözékben emlékezett meg évről évre a háborús bűnös Jozef Tiso születésének és kivégzésének évfordulójáról, s rendszeresen rendez meneteléseket, fáklyás felvonulásokat, a szólásszabadság védelmének vagy a kábítoszerezés elleni tiltakozás ürügyével. A pozsonyi belügyminisztérium az elmúlt pénteken jelentette be, hogy fajgyűlölő és nacionalista indulatokat szító tevékenysége miatt jogerősen feloszlatta a Slovenská pospolitost szerveződést.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.