'Sohasem fogjuk lemásolni a nyugati politikai rendszert'
Várhatóan a párt történetében második alkalommal lényegében kicserélik a teljes vezetést, amelyet tíz éve választottak. Értelemszerűen most csak a párttisztségekről van szó, de ezt követik majd tavasszal az állami posztokon való cserék is. A régen és széles körben elterjedt hírek szerint Hu Jintao utóda Xi Jinping eddigi alelnök, míg Wen Jiabao miniszterelnök utóda Li Keqiang eddigi miniszterelnök-helyettes lesz.
Az eddigi tapasztalatok szerint a személyi változások a legfelsőbb posztokon nem hoznak azonnali karakteres politikai változásokat. Ennek legfőbb magyarázata az állam és a párt élén kialakított konszenzus-kényszeres szisztéma. A kínai vezetők konkrét, személyes politikai karakteréről, nézeteiről általában nem sokat lehet tudni. Korábban az a metódus uralkodott az elemzők között, hogy egy-egy új vezető irányultságát, prioritásait az addigi pályáján betöltött posztjaiból próbálták meg kikövetkeztetni, de ez igazából nem vezetett sokra.
Mindenesetre Xi Jinping „tengerparti” ember, vagyis a legdinamikusabban fejlődő régiókban, így Fujian, majd Zhejiang tartomány élén működött, szemben például elődjével, Huval, aki kifejezetten szegény tartományokban (Guizhou, Tibet) szerezte politikai tapasztalatait. Xi egy rövid ideig Sanghaj párttitkára is volt, de nem emlegetik őt az úgynevezett – korántsem biztos, hogy létező – „sanghaji frakció” tagjaként.
Ahogy Hu tegnapi beszédében is elsorolta, tekintélyes a problémák és témák listája, amelyekkel a kínai vezetésnek szembe kell néznie. Bár éppen csütörtök reggel szivárgott ki (hivatalosan csak pénteken teszik közzé), hogy a harmadik negyedév alapján (7,7 százalék) az idei növekedés jobb lesz, mint a várakozások, ez is azt jelenti, hogy az amerikai és az európai válság jelentős problémákat generált Kínában.
Hu azt mondta, hogy a kulcskérdés a megfelelő egyensúly megtalálása az állam és a piac szerepe között. Ebben elvileg semmi új nincs, de minden megfigyelő tudja, hogy ez most mást jelent, mint az elmúlt években. Itt most nem az óvatos, lépésről lépésre történő, a stabilitás szempontját folyamatosan figyelemben tartó, de egyértelmű irányú piacosítási folyamatról, hanem bizony egy tartósabb, az államnak stratégiai, strukturális szerepet kereső egyensúlyról van szó. Ugyanakkor megerősítette az utolsó három-négy évben kialakított, a belső fogyasztás jelentőségét a centrumba helyező politikai irányt.
Nem először, de ismét elhangzott, hogy „soha sem fogjuk lemásolni a nyugati politikai rendszert”. Tavaly nagy figyelmet váltott ki, amikor Hu Jintao egy cikkben a nyugatosodás veszélyeire figyelmeztetett, s ez alatt egyértelműen a politikai szisztémára gondolt, nem valamilyen életmódbeli vagy kulturális tendenciára.
A kongresszus előtti napon jelent meg a Global Times nevű hivatalos újságban egy felmérés, amely szerint a nagyvárosi népesség nyolcvan százaléka támogatja a „politikai reformokat”. Ezt együtt érdemes elgondolni Hu mostani kijelentésével, vagyis itt nem egyfajta nyugati értelemben vett politikai liberalizációról van szó. Nehéz ezt a mi fogalmaink szerint besorolni, de zajlik egy a politikai rendszer minden szintjét többé-kevésbé érintő „liberalizáció” és „dekoncentráció”, melynek lényege egyrészt az érdekek megfelelő csatornázása, másrészt a hatékonyabb döntéshozatal elősegítése.
A falvakban már régen közvetlenül választják a vezetőket, de ez a módszer nem jött fel felsőbb szintekre. Ugyanakkor sokfelé próbálkoznak a többes jelölések valamiféle rendszerével. Ebben most egy érdekes fejlemény várható, mert a hírek szerint most a kongresszuson a Politikai Bizottság 24 tagját állítólag 29-30 jelöltből választják majd ki.
A főtitkár beszédében külön kitért a jog és a törvény uralmára. Ez a kérdéskör valójában az ő tízéves időszakának egyik legkedveltebb panelje, s amikor legelőször beszélt róla, még a nyugati megfigyelőkben is keltett illúziókat. Annál nagyobb volt a csalódás, amikor az igazságszolgáltatás legfelsőbb posztjainak megújításakor olyan emberek is felelős beosztásokba kerültek, akiknek nincs jogi végzettségük. Ennek ellenére elmondható, hogy a jogrendben nagyon jelentős változások zajlottak le, melyekre – főképp a polgári és a közigazgatási jog területén – akár a „nyugatos” jelzőt is aggathatjuk. Nagyon sok kritika éri azonban a rendszert továbbra is, főképp a büntető eljárások, a lakóhelyhez kötés, a sok halálbüntetés és a börtönállapotok miatt.
A jog uralmával való üzenet legerősebb motívuma az, hogy a jog mindenkire ugyanúgy vonatkozik, s ennek külön a legfájdalmasabb és legizzóbb területe a korrupció. „Ha nem leszünk képesek ezt a kérdést jól kezelni, az végzetesnek bizonyulhat a párt számára, az összeomlását eredményezheti, és az állam bukását okozhatja” – mondta Hu, s ezzel lényegében megismételte azt, amit előde, Jiang Zemin tíz évvel ezelőtt ugyanitt, ugyanebből az alkalomból mondott.
El szokták mondani azokat az impozáns számokat, melyek azt illusztrálják, mekkora harcot folytatnak a tiszta adminisztrációért. Hogy milyen természetű a csata, azt viszont jobban illusztrálja egy 2011-es jegybanki jelentés, mely szerint a 90-es évek közepe és 2008 eleje között 18 ezer állami vezető szökött külföldre, mindösszesen 127 milliárd dollárral a zsebében.
Akár hagyománynak is mondhatjuk, hogy a legfőbb kínai vezetők valamiféle teóriával írják be magukat talán a történelembe is, de a párt dokumentumaiba és az alkotmány preambulumába mindenképpen. Hu Jintao esetében jól nyomon követhető az erre irányuló ambíció. Amikor főtitkár lett, akkor a „xiaokang” eszméjével indult, ami egy régi konfuciánus kifejezés és már Deng Xiiaoping is használta: talán jómódú társadalomként lehetne lefordítani.
Aztán ez később kiegészült a „harmonikus társadalom” eszméjével, mígnem eljutottunk a „tudományos fejlődés”, a „fejlődés tudományos szemlélete” eszméjéhez. Teoretikailag ez úgy néz ki, hogy ezt kell együtt használni a már meglévő eszmecsomagokkal: a maói gondolatokkal, Deng Xiaoping elméletével és Jiang Zemin „három képviselet” elméletével.
