Orbán Viktor beleharap a kézbe, amelyik eteti – állítja Magyarországról szóló kommentárja címében a New Republic, az kormányzó demokratákhoz közeli amerikai folyóirat. Március 15-én Budapesten Orbán Viktor kiállt közel százezer honfitársa elé, és kijelentette: „A magyarok nem fognak úgy élni, ahogy idegenek diktálják”. A miniszterelnök nyílt párhuzamot vont az Európai Unió – amelyhez Magyarország 2004-ben csatlakozott – és az 1956-os forradalmat brutálisan vérbe fojtó Szovjetunió között. Azt mondta: „Jól ismerjük a kéretlen elvtársi segítség természetrajzát, és felismerjük akkor is, ha nem váll-lapos egyenruhába, hanem jól szabott öltönybe bújik.”

Ez a demagóg stílus nem új Orbánnál. „Amióta a Fidesz elsöprő választási parlamenti többséggel hatalomra került 2010-ben, többször szított konfliktust nemzetközi partnerekkel. De azzal, hogy most úgy döntött, dühét egyenesen az Európai Unió ellen fordítja, azt jelezheti, hogy politikájában még több a revizionizmus, mint korábban gondoltuk” – írja cikkében James Kirchick, emlékeztetve, hogy Orbán és az EU viszálya már tart egy idő óta. Több intézkedést, amelyet a miniszterelnök hivatalba lépése óta hozott – ilyen a sajtószabadságot, az igazságszolgáltatás függetlenségét és a kormányzati fékeket és ellensúlyokat veszélyeztető törvény – bíráltak Brüsszelben és Hillary Clinton külügyminiszter személyében Washingtonban is. Eszerint az intézkedések gyengítették az ország demokratikus intézményrendszerét.

Azt viszont senki, akinek egyáltalán van befolyása Budapestre, nem mondta, hogy az ország gazdasági jövője ne kötődne Európáéhoz – idézi fel kommentár. Magyarország rendkívüli mértékben megszenvedte a pénzügyi válságot; annyira, hogy 2009 óta kért segítséget az EU-tól és az IMF-től is. A magyar tisztségviselőknek tudomásul kellett venniük, hogy a mérleg nyelve ebben a hatalmi játszmában objektíve nem feléjük billen. Hogy hozzájárulását adja az IMF-fel folytatandó tárgyalásokhoz, az EU kikötötte például, hogy a Fidesz módosítson legvitatottabb törvényei némelyikén.

Kompromisszumkészség hangoztatása helyett Orbántól azonban csak arra tellett, hogy kárhoztassa nemzetközi partnereit, amelyek szerinte megpróbálják rákényszeríteni az akaratukat Európa „csendes többségére”. „Velünk van az a sok tízmilliós, csendben tűrő rejtett Európa is, amely ragaszkodik a nemzeti szuverenitáshoz, és még hisz a kontinensünket valaha világelsővé emelő keresztény erényekben: a bátorságban, a becsületben, a hűségben és az irgalomban. Nem leszünk gyarmat!” – idézi Orbánt a New Republic cikke.

Ami ezt a beszédet Kirchick szerint figyelemre méltóvá tette, az a sugallat volt, hogy a magyar kormány hajthatatlan meg nem alkuvással válaszol majd az EU kéréseire. A kormányfő az unióval folyó harcát azokhoz a korábbi konfliktusokhoz hasonlította, amelyeket az ország külföldi erők ellen vívott, vagyis egyértelmű célja az volt, hogy a nemzeti hősök hosszú sorában helyezze el magát. A budapesti hetvenkedés ellenére – írja Kirchick – brüsszeli tárgyalásain a magyar kormányfő jóval békülékenyebb hangot üt meg. Két nappal az ünnepi beszéd előtt, José Manuel Barroso bizottsági elnökhöz intézett levelében udvariasan elmagyarázta, hogyan igyekszik kormánya megváltoztatni a vitatott törvényeket úgy, hogy azok jobban illeszkedjenek az nemzetközi normákhoz. „Egyben kérem együttműködését, hogy történjenek meg a megfelelő lépések, hogy megkezdődjenek a tárgyalások egy elővigyázatossági finanszírozási hitelről Magyarország számára úgy, hogy minden szükségtelen halogatást el lehessen kerülni” – hangzik a levél, amely Kirchick szerint azt tanúsíítja, hogy Orbán tökéletesen ismeri a soviniszta retorika erejét. Ez az, amiért cinikusan használja otthon, csak hogy aztán Brüsszelben kalappal a kezében „szerény ibolyává” váljon – véli a kommentár szerzője.

Az viszont az Európai Unió egyik tagállamának a vezetőjétől aligha elfogadható dolog, hogy ilyen durva nacionalista érzelmeket korbácsoljon fel. Orbán, akit demokratikus úton választottak meg, természetesen azt mondhat az EU-ról, amit csak akar, így kedvére vázolhat fel abszurd történelmi párhuzamokat az Európai Unió és a Szovjetunió között. Az ember csak azon csodálkozik, miért számít arra, hogy ezt azoknak az „idegeneknek” a pénzén teheti, akikről azt állítja, hogy annyira gyűlöli őket – zárul a cikk.