'Obama bin Laden halott'

Kínos helyzetbe hozta szóvivője a német kancellárt Oszama bin Laden megölésével kapcsolatban. Az interneten nincs radír.

A Süddeutsche Zeitung keddi beszámolója szerint ugyanis Steffen Seibert előző nap reggelén a twitteren villámgyorsan kívánta közzétenni Angela Merkelnek a halálhírrel kapcsolatos mondandóját. A túlzott gyorsaság azonban megbosszulta magát, mert a közösségi portálon a kancellár következő üzenete volt olvasható: „Obama a felelős ártatlanok ezreinek haláláért, ő volt az, aki megcsúfolta az iszlám és valamennyi vallás alapvető értékeit”.

A szóvivő nem sokkal később észrevette a hibát, és az üzenetet törölte. Mivel azonban az internet nem tartalmaz radírt, a kancellár szavai feltartóztathatatlanul jutottak el a rövid üzenetekből álló twitteres szolgáltatás számtalan felhasználójához.

A fogyasztók - mint a lap írta - azonban megértőnk bizonyultak. Néhányan viccelődtek ugyan, hangoztatva, hogy a szóvivő életének legsikeresebb twitter-üzenetét fogalmazta meg, a többség azonban azzal vigasztalta őt, hogy ilyen hiba bárkivel előfordulhat.

Az újság szerint egyébként valóban nem a német kancellár szóvivője volt az egyetlen, aki izgalmában hasonló hibát követett el, és az Oszama nevet az Obama névvel cserélte fel. Az ARD televízió tekintélyes terrorizmus-szakértője például elemzésében a terrorista vezér helyet többször is az amerikai elnököt említette, de minden alkalommal helyesbített.

De mint a Süddeutsche Zeitung beszámolt róla, még az amerikai republikánusokhoz közel álló Fox News televízió is belesült a dolgokba, és első gyorshírei között azt jelentette, hogy "Obama bin Laden halott". Ez azonban az Egyesült Államokban a németországinál is nagyobb bakit jelenthetett - írta a német újság.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.