"MacShame": egy fényes karrier dicstelen vége

A lemondásra kényszerült brit munkáspárti politikus az életét megkeserítő személyes tragédiákkal indokolta, hogy nem ügyelt eléggé parlamenti költségei kezelésére.

Denis MacShane, a lengyel gyökerekkel rendelkező politikus 1994 óta volt Rotherham képviselője. 2002 és 2005 között pedig külügyi államminiszterként a szigetország részéről szoros kapcsolatokat ápolt az Európai Unióba készülő, majd csatlakozott közép-kelet-európai országokkal. Pénteken a munkáspárti honatya pályafutása, saját bevallása szerint is, múlt időbe került. Előbb egy összpárti parlamenti bizottság javasolta, hogy az alsóház csaknem húsz hamis költségelszámolás nyomán azonnali hatállyal tizenkét hónapra függessze fel mandátumát, majd a Munkáspárt nyomban kizárta tagjai sorából. A szabálytalan számlák az Európai Unió különböző országaiba való utazásokkal voltak kapcsolatosak, de kárt okozott az országgyűlésnek MacShane azzal is: gyakornokoknak megengedte, hogy megtartsák laptopukat parlamenti munkájukat követően is.

MacShane a Brit Nemzeti Pártot hibáztatja az ellene folytatott hároméves politikai kampányért, melyet annak ellenére nem hagyott abba a szélsőjobb, hogy a rendőrség nem indított eljárást az ügyben. Az egykori újságíró és politológus az életét megkeserítő személyes tragédiákkal indokolta, hogy miközben bánatát munkába fojtotta, kiemelt figyelmet szentelve Európának és az antiszemitizmus elleni kampánynak, nem ügyelt eléggé parlamenti költségei kezelésére. Lánya, Clare egy ausztráliai ejtőernyő-szerencsétlenség áldozata volt, annak édesanyja, Carol Barnes tévés személyiség viszonylag fiatalon agyvérzésben hunyt el, és az évek során több házassága és kapcsolata is tönkrement. Denis MacShane lemondott parlamenti tagságáról, időközi választásra kényszerítve a Munkáspártot.

Dennis MacShane
Britain's new Minister for Europe Dennis MacShane speaks to reporters after news of his appointment by Prime Minister Tony Blair, October 28, 2002. MacShane, formerly a Foreign Office minister focusing on Latin America, has been a vocal supporter of closer British ties with Europe and will become a frontman in the debate about whether Britain should adopt Europe's single currency. REUTERS/Dan Chung DC/MC/WS
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.