Lehallgatási botrány: még az újságírók bankszámláit is megszerezték

A védelmi miniszter szinte azonnali leváltását eredményezheti a hét elején kirobbant szlovák lehallgatási botrány. A pozsonyi Pravda belpolitikai rovatának vezetőjét és egyik munkatársát, továbbá a TA3 hírtelevízió vezérigazgatóját hónapokon keresztül lehallgatta a szlovák katonai hírszerzés és az elhárítás.

Lubomír Galko védelmi miniszter szerint ez törvényesen, az illetékes bíró beleegyezésével történt. Az érintettek viszont azt hangsúlyozzák, hogy súlyosan megsértették alkotmányos jogaikat a meciari sötét időkre emlékeztető lehallgatási botrányban, amely a jogállamiság alapjait rengeti meg.

Két szlovák napilap hétfőn hozta nyilvánosságra azt a jegyzőkönyvet, amely névtelen levélben érkezett, s amely több lehallgatás szövegét is tartalmazta. A védelmi tárca vezetője először azt nyilatkozta, hogy nem tud az ügyről, majd – miután Iveta Radicová kormányfő magyarázatot kérve magához kérette őt – zavartan annyit mondott, hogy a törvény mindenkire, még az újságírókra is vonatkozik. – Többet egyelőre nem mondhatok, mert államtitkokat árulnék el, viszont a miniszterelnök asszonynak részletesen beszámoltam a fejleményekről – közölte rögtönzött sajtótájékoztatóján, amelyen kérdéseket nem lehetett feltenni.

Kedden beidézték a tárcavezetőt a parlament védelmi és belügyi bizottságának rendkívüli ülésére. Értesüléseink szerint ott azt mondta, hogy a TA3 hírtelevízió igazgatójának reklámügynöksége is van, amely csúszópénzek fejében jelentős megrendeléseket kapott a tárcától. A két újságíró pedig cikkeiben olyan információkat közölt, amelyek azt igazolják, hogy bizalmas és az „ország biztonságát érzékenyen érintő“ információkhoz jutottak, s ezek forrásait óhajtották kideríteni. Állítása alapján a lehallgatásokat az illetékes bíró jóváhagyta. Mindeközben az is kitudódott, hogy az érintettek bankszámláit, még a kórlapjait is ellenőrizték, s megszerezték lakásaik riasztóberendezéseinek a kódjait is.

Michal Gucík, a TA3 vezérigazgatója cáfolta és hazugságnak minősítette a miniszter magyarázkodását, s közölte: hajlandó magát alávetni hazugságvizsgálatnak, s erre szólította fel Galkót is, akit rágalmazásért és személyiségi jogainak megsértése miatt feljelentett. – Jogállamban nem lehet semmilyen ok az újságírók lehallgatására. S ha ilyesmibe a bíró valóban beleegyezett, akkor ez még inkább jellemzi a botrányos szlovákiai állapotokat – nyilatkozta a Pravda főszerkesztője. Nora Slisková közölte azt is, hogy kollégái többször bírálták a minisztert, aki legutóbb például Mauritius szigetén üdült, épp, amikor a szlovák hadsereg tevékenységének éves jelentését tárgyalták. – Néhány oknyomozó riportban a védelmi minisztérium vezető munkatársainak korrupciógyanús ügyeiről rántottuk le a leplet. Feltehetően ezért akart visszavágni a miniszter, akit mi is feljelentettünk – tette hozzá.

A Szlovákiai Lapkiadók Szövetsége nyilatkozatban követelte a tettesek megnevezését és törvényes felelősségre vonását. „Megengedhetetlen, hogy a munkájukat végző újságírókat zaklassák, megfélemlítsék, mert ilyen módszerekkel a sajtószabadságot veszélyeztetik“ – mutatnak rá a közleményükben.

Lubomír Galkót a volt kormánypárt, a Szabadság és Szolidaritás (SaS) jelölte erre a posztra, amelyet a jövő márciusra kitűzött előrehozott választásokig hivatalban levő ügyvezető kabinetben is megtartott volna. Richard Sulík, az SaS elnöke az utolsó pillanatig próbálta védeni, mondván, csak akkor kellene leváltani, ha hitelt érdemlően bebizonyosodik, hogy a miniszter törvényt sértett. Radicová azonban nem teketóriázott, és késő délután már továbbküldte a menesztésről szóló javaslatát az államfőnek.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.