'Ján Slotát és bandáját hazaküldte a nép'

Az Új Szó szerint ez szinte az egyedüli pozitívuma a szombati parlamenti választásoknak Szlovákiában: a Híd parlamenti erő lett, de harmincezerrel kevesebb szavazatot kapott, és félő, hogy Robert Ficónak csak a szája jár.

Bevöröslött: határozott balra át, erős populizmussal fűszerezve – kommentálta hétfői számában a pozsonyi Új Szó a Robert Fico és pártja, a Smer-Szociáldemokrácia elsöprő választási győzelmével zárult szlovákiai parlamenti választásokat. A magyar napilap írása szerint az ország egy olyan párt kezébe adta a kormányrudat, „amelynek elnöke 2006 és 2010 között megmutatta, hogy hatalma megtartása érdekében bármilyen lépésre képes. (...) Az igazságszolgáltatást szinte államosította, a köztelevízió és a közrádió a kormánypártok belső üzenője lett, a közpénzeket pedig olyan bödönben tartotta, amelybe bárki bármikor belenyúlhatott, ha elég közel állt a kormánypártokhoz”.

Ahogy az Új Szó véli, Fico „húsvéti ajándékot” kapott, nem is a néptől, hanem az eddig kormányon lévő jobboldaltól, amelynek eddig vezető pártja, a Szlovák Kereszténydemokrata Mozgalom választóinak a kétharmadát veszítette el. „Negatívum, hogy a Híd 30 ezerrel kevesebb szavazatot kapott, mint két éve. Negatívum, hogy a Magyar Koalíció Pártjának ismét nem sikerült átugrania az ötszázalékos küszöböt” – hangzik a kommentár, amely szerint a megméretés egyedüli határozott pozitívuma az, hogy „Ján Slotát és bandáját hazaküldte a nép – majdhogynem ez volt az egyetlen racionális döntése szombaton”.

A fentiek ellenére véleménycikkében Molnár Norbert azt írja, hogy senkinek nem kell a kardjába dőlni. „Cinikusan hangzik ugyan, de ennek az országnak végre stabil kormánya lesz. A két év bizonytalanság után határozottság jön. Számunkra biztosan kellemetlen lesz ez a stabilitás, de az ország szempontjából, amely az európai válság vizein hánykolódik, bizonyos szempontból akár pozitív is lehet. Persze, minden a kormány intézkedésein múlik. Bizonyítsa be Robert Fico, hogy megy ez neki, nem csak a szája jár. (...) Mert új szavai már vannak: nem akar harcban állni a sajtóval, nem akarja az ellenzéket ellenségként kezelni, komoly ellenőrző funkciókat akar a kezébe adni, nem akarja eladósítani az országot, támogatni akarja a vállalkozókat és még sorolhatnám. Most már csak arc kell ehhez. Félek, nem lel rá” – értékeli a helyzetet Molnár, aki szerint a magyar pártoknak nem sikerült mozgósítaniuk a választóikat, és a kampányban inkább egymással, semmint az emberek problémáival voltak elfoglalva. „De van élet a vörösön túl is” – zárul a kommentár.

Táncba viszi-e Fico a magyarokat?
Pozsony, 2012. március 11. Robert FICO volt szlovák miniszterelnök, az ellenzéki baloldali Irány-Szociáldemokrácia (Smer-SD) párt ünneplő elnöke (j) pártjának egyik tagjával táncol a 2012. március 10-i előre hozott szlovák parlamenti választások éjszakáján Pozsonyban. Az előzetes végeredmény szerint a Smer a szavazatok 44,85 százalékának elnyerésével 84 mandátumot szerzett a 150 fős parlamentben. (MTI/EPA/Diana Cermaková)
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.