'Ideje megoldani a társadalmi válságot'

"Nagy figyelmet kap manapság az államadósság. Ideje a társadalmi válsággal is foglalkozni" - mondta a Spectator lapnak a brit munkaügyi miniszter, aki szerint szerint a múlt heti angliai zavargások az utolsó esélyt jelentik Nagy-Britannia számára a rendbontások valódi okának megoldására.

A Spectator című brit hetilapnak adott interjújában Iain Duncan Smith kifejtette: a zavargások fordulópontot jelentenek David Cameron miniszterelnök kormányzásában. Véleménye szerint a rendbontások legalább olyan mérföldkövet jelentenek a szigetországban, mint a 2001. szeptember 11-i terrortámadások Tony Blair korábbi kormányfőnek. "Ez figyelmeztetés. Nem ez volt a válság, az még csak most jön" - tette hozzá.

Korábban Cameron úgy nyilatkozott, egyetért a rendbontókra kiszabott szigorú bírósági ítéletekkel, amelyeket több más politikus kifogásolt.

Smith úgy fogalmazott: bár Margaret Thatcher idején a konzervatív kormány a piacoknak kedvező lépéseket tett, ennél nem ment tovább, hogy megoldja a sürgető társadalmi kérdéseket is. "Az eredmény egy, a XX. század közepére jellemző társadalom, amelyben sokan távol állnak a jóléttől, a gazdaság pedig már a XXI. századnak megfelelően működik" - vélekedett.

A tárcavezető szerint kivitelezhető az a program, amelyben Cameron a 120 ezer legsúlyosabb helyzetben lévő család támogatását ígérte. A programban egyebek mellett állásinterjúkra való felkészítéssel, kábítószeresek utókezelésével és felzárkóztató oktatással segítenék az érintetteket.

A munkaügyi miniszternek Theresa May belügyminiszterrel együtt kell kidolgoznia egy jelentést a történtekről októberig. "Nagy figyelmet kap manapság az államadósság és a gazdasági válság. Ideje a társadalmi válsággal is foglalkozni" - jelentette ki az interjúban Smith. Emlékeztetett, erre hívta fel a figyelmet korábban a kormányfő is.

Időközben egy negyedik embert is őrizetbe vettek a múlt szerdán Birminghamben elgázolt három férfi ügyében.

Károly walesi herceg és Kamilla cornwalli hercegné több, a zavargásokban érintett londoni városrészt látogatott meg. Ebből az alkalomból bejelentették: a herceg 2,5 millió font értékben befektetésekkel segíti azokat a területeket Angliában, amelyeket a legsúlyosabban érintettek a rendbontások.

Eddig Anglia-szerte 2770 embert vettek őrizetbe a zavargásokkal összefüggésben, és közülük 1297-et állítottak bíróság elé.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.