Érvénytelenítette a szlovák alkotmánybíróság a dunaszerdahelyi polgármester-választás eredményét

Megsemmisítette a szlovák Alkotmánybíróság a dunaszerdahelyi választások eredményét, „jogszabálysértő megnyilvánulások” miatt. A vád a kampánycsend megsértése mellett szavazatvásárlás is volt.

A kassai székhelyű szlovákiai taláros testület szerda délelőtt érvénytelenítette a 2006.december 2-án lezajlott dunaszerdahelyi polgármester-választás végeredményét. „Az Alkotmánybíróság helyt  adott a magányszemély által beadott panasznak. Megállapította,  hogy a voksolások során az ország alaptörvényét és más jogszabályát sértő megnyilvánulásokra került sor. Ezért a végeredményt érvénytelenítette és új polgármester-választás megtartását rendelte el – közölte érdeklődésünkre  Jozef Skybjak, az Alkotmánybíróság szóvivője. Hozzátette: a döntés indoklását csupán akkor ismerteti részletesebben, ha az érintettek kézhez kapták a végzést.


A döntő többségében (mintegy nyolcvan százalékban) magyarok lakta csallóközi kisvárosban két éve a Magyar Koalíció Pártjának jelöltjeként induló Pázmány Péter (aki 1992 óta tölti be ezt a posztot) és a független vállalkozó, Antal Ágota versengett a polgármesteri tisztségért. A durva, személyeskedő kampány után végül Pázmány Péter hetvenkét szavazatnyi különbséggel győzött. Kihívója azonban a kampánycsend megségértésének és szavazatvásárlások alapos gyanúja, valamint az indokolatlanul sok érvénytelenített szavazócédulák  miatt a szlovákiai Alkotmánybírósághoz fordult, kérve a voksolások eredményének érvénytelenítését.

Antal Ágota érdeklődésünkre a  mai döntés után csupán annyit mondott, hogy kiderült az igazság, mert a taláros testület is elismerte a nyilvánvaló bizonyítékokat.


Megkeresésünkre Pázmány Péter azt válaszolta, hogy alighanem politikai döntés született. „A lelkiismeretem tiszta, ezért megvárom a mai határozat hivatalos indoklásának kézbesítését, azután valószínűleg nemzetközi bírósághoz fordulok jogorvoslatért. Egyelőre csupán annyi bizonyos, hogy a legközelebbi polgármester-választáson nem indulok“ - közölte a tisztségétől megfosztott hatvannégy éves polgármester.


A szlovák Alkotmánybírósághoz a két évvel ezelőtti helyhatósági választások után 140 panasz érkezett. Ezek közül eddig ötöt tartott jogosnak a taláros testület. Két esetet még vizsgálnak.

(POZSONY)

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.