'Dezertált' négy görög kormányképviselő

Megkezdődött a vita hétfőn a görög parlamentben a kormány újabb megszorító csomagjáról. Adóemelés, kiadáscsökkentés és 28 milliárd értékű állami vagyon eladása szerepel az intézkedéstervben.

Ha a parlament nem szavazza meg a törvénytervezetet, Görögország nem kapja meg az esedékes 12 milliárd eurót, amelyre azért van szüksége, hogy törleszthesse az adósságait. Ezzel az ország fizetésképtelenné válna, és bekövetkezne az államcsőd. A helyzetet jellemzi, hogy a balközép kormánypárt, a PASZOK négy képviselője máris bejelentette, hogy feltehetően nem szavaz a megszorításokra – írta az ekathemerini.com.

Ebben az esetben minimális, egyfős többsége lenne a kormánynak a 300 fős törvényhozásban. Még abban reménykednek, hogy Jeorjosz Papandreu miniszterelnököt esetleg támogatja az ellenzéki baloldali Demokratikus Szövetség pár tagja. Evangelosz Venizelosz, az új pénzügyminiszter az intézkedéseket szigorúnak és igazságtalannak nevezte, hozzátéve, hogy a „jelen pillanatban ez az egyetlen megoldás a sürgető nemzeti ügy megoldására.”

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.