'Barry' visszatért Indonéziába

A terrortámadásoktól és természeti katasztrófáktól gyakran sújtott országban 8500 fős biztonsági „hadsereg” vigyáz Obama testi épségére, de útját végül a Merapi vulkán kitörése rövidítheti le. Obama a muzulmán világgal megkezdett párbeszéd folytatására készül gyerekkora színhelyén.

„Mindannyian: dolgozók és vendégek, abbahagytuk, amivel éppen foglakoztunk. Fantasztikus, hogy itt cseperedett, családja van itt, most pedig ő az Egyesült Államok elnöke” - adta vissza helyszíni beszámolók szerint egy borneói szálloda recepciósa, hogyan telepedett le kedden egész Indonézia a tévékészülékek elé Barack Obama megérkezésekor.

Az amerikai elnök tíznapos ázsiai útjának második állomása igazán különleges - és már régen tervbe vett - úti cél: az akkor még pufók „Barry” hatéves korától, 1967 és 1971 között nevelkedett Jakartában. Indonéz mostohaapja - anyja második férje - már nem él, viszont az itteni évek alatt született féltestvére, Maya Soetoro-Ng. A világ legnépesebb muzulmán lakosságával (a 240 milliós össznépességből 200 millió fő) büszkélkedő Indonéziába az amerikai elnök már korábban készült, ám vizitjét először az egészségbiztosítási reform kemény washingtoni vitái, majd a Mexikói-öbölbeli olajkatasztrófa miatt is elhalasztották.

A terrortámadásoktól és természeti katasztrófáktól gyakran sújtott országban 8500 fős biztonsági „hadsereg” vigyáz Obama testi épségére, de útját végül a Merapi vulkán kitörése rövidítheti le. - Csodálatos itt lenni, bár meg kell, hogy mondjam: kicsit elbizonytalanítja az embert, ha elnökként tér vissza gyerekkora színhelyére - fogalmazott az elnök, aki bevallotta: alig ismert rá a jakartai utcaképre.

Az indonézek neheztelnek rá egy kissé, mert úgy látják, Obama - akinek középső neve Hussein, és az amerikaiak ötöde tévesen úgy is véli: muzulmán vallású - nem eléggé fogja az iszlám híveinek pártját a világban. Ezért a szimbolikus gesztusokon túl - keddi sajtókonferenciáját a szálem alejkum kifejezéssel zárta - helyi jelentősége is lehet, hogy Obama, Susilo Bambang Yudhoyono indonéz elnökkel az oldalán, nyíltan bírálta Izraelt a kelet-jeruzsálemi zsidó otthonbővítések felújítása miatt. - Az ilyesmi soha nem segíti a béketárgyalásokat, és aggaszt, hogy nem mindegyik oldal tesz meg mindent az áttörésért - mondta.

Ma az elnök a muzulmán világgal tavaly, Kairóban megkezdett párbeszéd folytatására készül egy újabb felszólalás keretében, de elmaradhat tervezett látogatása Délkelet-Ázsia legnagyobb mecsetjében, a jakartai Isztiklálban (Függetlenség), ha a vulkán újra jelet ad.

Obama és Susilo Bambang Yudhoyono indonéz elnök - 'Barry' visszatért gyökereihez
U.S. President Barack Obama toasts with Indonesia's President Susilo Bambang Yudhoyono during a state dinner at the State Palace-Istana Merdeka in Jakarta, November 9, 2010. REUTERS/Jason Reed (INDONESIA - Tags: POLITICS)
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.