A sokat emlegetett „kétállami megoldás” jegyében fogant terv szerint Izraelnek több ütemben ki kellene vonulnia az 1967-es határok közötti Ciszjordániából, kivéve egyes blokkszerű telepvárosokat, amelyekért cserébe viszont földet adna a palesztinoknak jelenlegi területéből. Palesztina saját fővárost kapna Kelet-Jeruzsálemben, vagyis gyakorlatilag felosztanák a három nagy monoteista vallás szent helyeinek otthont adó várost. De a plesztinoknak el kellene ismerniük Izraelt a zsidó nép nemzetállamaként, és le kellene mondaniuk az 1948-as palesztin menekültek visszatérési jogáról. A Jordán völgyét „példátlan módon” megerősítenék – szerepel a tervben.

A közel-keleti dosszién fáradhatatlan diplomataként küzdő Kerry elképzeléseit a Obama-adminisztrációhoz közel álló világhírű publicista, Thomas Friedman szivárogtatta ki szokott rovatában a New York Times egy eldugott oldalán. A Miért rémisztő Kerry? címet viselő cikkben Friedman úgy írja le az amerikai külügyminisztert, mint aki Izrael „diplomáciai megmentője” lesz, vagy pedig „a legveszélyesebb diplomáciai fanatikus”, akivel csak dolga volt a zsidó államnak. A NYT közel-keleti „megmondója” úgy véli, Kerry küldetése az „utolsó vonat”, amelyre izraeliek és palesztinok felülhetnek a kétállami megoldás tárgyalásos rendezése felé. „A következő már azért jön, hogy elüsse őket”.

Bár a kiszivárogtatás formája nem szokványos, várható volt, hogy Kerry hamarosan tervet tesz le az asztalra. Ennek egyes részletei már körvonalazódtak a nyilvánosságra számára, de nem ennyire részletekbe menően, mint most. Kerry szinte napra pontosan fél évvel ezelőtt jelentette be Washingtonban, balján Cipi Livni izraeli igazságügyi miniszterrel, jobbján pedig Szaeb Erekat palesztin főtárgyalóval, hogy kilenc hónapon (azaz mostantól számítva negyed éven) belül megpróbálnak egyezményt tető alá hozni. Szűk egy éven belül Kerry tízszer látogatott a Közel-Keletre, amivel annyira az agyára ment a Netanjahu-kormánynak, hogy Móse Jaalon védelmi miniszter zárt körben többször is a pokolba kívánta. Jaalon többek között azt mondta, Kerry „megszállott”, aki messiásnak képzeli magát, megszabadulni tőle pedig csak úgy lehetne, ha végre megkapná a Nobel-békedíjat. Jaalon szerint az amerikai biztonsági terv kevesebbet ér, mint a papír, amelyre írták. Később bocsánatot kért ezekért a kijelentésekért.

A nemzetközi közösség, és az annak nevében eljáró „négyes”, az Egyesült Államok, az Európai Unió, Oroszország és az ENSZ közös szándéka, hogy a kétállami megoldás alapján hosszú időre szóló rendezésre vegye rá a feleket. Barack Obama amerikai elnök már csak 2009-es, „megelőlegezett” Nobel-békedíja miatt is erkölcsi kötelességének érzi, hogy elősegítse ezt, és miután az amerikai–iráni enyhülés is bizonytalan alapokon nyugszik (ráadásul Izrael révén közvetlenül összefügg a közel-keleti rendezéssel) egyelőre bizonytalan, mi lehet 2017-re Obama nyolcéves elnökségének fő külpolitikai öröksége. A két fél megfigyelők és helyszíni beszámolók szerint bizalmatlan egymás iránt, és nem is eléggé motivált hozzá, hogy olyan, évek hosszú során át leküzdhetetlen bizonyult akadályokat számoljon fel, mint mondjuk Jeruzsálem státusának rendezése vagy a Palesztina és Izrael közötti országhatár.

Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök, aki a napokban is tárgyalt Kerryvel a tervről a davosi Világgazdasági Fórum margóján, korábban is kétségeit fejezte ki azzal kapcsolatban. Ezt az amerikai közvéleménynek John McCain volt republikánus elnökjelölt, a Netanjahu-kormánnyal Obamáéknál jobban hangot találó republikánusok külügyi frontembere tolmácsolta. Közvetve Mahmud Abbasz palesztin elnök is reagált, legutóbb kedden, a keretegyezmény tervezetére, amikor azt mondta: álláspontja szerint a békemegállapodástól számított három éven belül Izraelnek ki kell vonulnia a palesztin területekről. Vagyis nem lehet szó 10-15 éves izraeli jelenlétről Jordánia és (palesztin) Ciszjordánia határvidékén. A Friedman által nyilvánosságra hozott verzióban ilyen kitétel nem szerepel.