„Adósa vagyok a társadalomnak”

Mihail Hodorkovszkij nem akar többé politikával foglalkozni, a hatalomért harcolni, és ezt a Vlagyimir Putyin orosz elnökhöz intézett kegyelmi kérvényében is megerősítette.

A több mint tíz börtönben töltött év után a múlt pénteken kiszabadult volt orosz olajmágnás vasárnap Berlinben két – egy szűk és egy szélesebb körű – sajtóértekezleten, előtte pedig két interjúban is beszélt terveiről, igaz, csak részletek nélkül. Időt kért, mert még tanácskoznia a barátaival arról, hogy hogyan tovább. Azt azonban már most közölte, hogy a közéleti tevékenységről nem mond le. „Adós vagyok azoknak, akiknek rosszabb, mint nekem, és börtönben ülnek. Adósa vagyok az orosz társadalomnak, amelynek nagyon fontos, hogy kicsit megváltozzon, hogy jobban éljünk Oroszországban” – mondta, értésre adva, hogy közéleti munkájának egyik célja az igazságtalanul, politikai okokból elítéltek jogáért vívott harc lehet. „Oroszországban még maradtak politikai elítéltek” – mondta és kérte, az ő sorsát tekintsék bizonyítéknak arra: a civil társadalom erőfeszítései kiszabadíthatnak embereket, még ha erre nem is lehetett számítani.

Szabadon bocsátásáért sok embernek hálás – hangoztatta Hodorkovszkij, aki nem véletlenül Berlinben kötött ki: a német diplomácia évekig tartó háttérmunkával igyekezett elérni a kiengedését. Mint felidézte, novemberben ügyvédein keresztül Hans-Dietrich Genscher volt német külügyminiszter javasolta neki, hogy írjon kegyelmi kérvényt, mert ezúttal akkor is elfogadja azt az orosz elnök, ha nem ismeri el benne a bűnösségét. Mindaddig ugyanis ez a kérdés úgy vetődött fel, hogy kegyelemre csak akkor van esélye, ha bűnösnek vallja magát. Ezt azonban elvi okokból nem tehette meg a hivatalosan az általa vezetett Jukosz olajtársaság élén elkövetett gazdasági bűncselekményekért, emberjogi szervezetek szerint azonban jórészt politikai indíttatásból kétszer is elítélt üzletember. Az ügyében ugyanis mások is szerepeltek. Ha beismerte volna a nem létező bűncselekményeket, azoknak segített volna, akik „a Jukosz százezer munkatársát mérhetetlen bűnszövetkezetnek tartják” – jelentette ki Hodorkovszkij.

Végül a hivatalos kérelem mellett személyes levelet is írt Putyinnak, akivel régóta ismerik egymást. Ebben családi okokkal indokolta kérelmét, és az államfő rábólintott. Amikor éjszaka felébresztette a börtönigazgató, még azt mondták neki, hogy hazamehet, aztán Szentpétervárra szállították, kezébe nyomtak egy útlevelet, átültették egy magángépre, és nemsokára Berlinben találta magát – mesélte szabadon bocsátásának körülményeiről. Szombaton már a német fővárosban találkozott a családjával: oda érkeztek szülei, gyermekei. Mint az előző házasságában született fia, a New Yorkban élő Pável elmondta, a volt fogoly unokája volt az első, akit hozzátartozói közül megölelhetett – a négyéves Dianával most találkoztak először. Putyin szóvivője, Dmitrij Peszkov kijelentette, hogy a volt mágnás szabadon visszatérhet Oroszországba. Sőt a most az egykori Jukosz-vagyon jelentős részét birtokló, állami többségű olajtársaság, a Rosznyefty elnöke, az államfő bizalmasának számító Igor Szecsin meglehetősen szarkasztikus megjegyzéssel még állásajánlatot is tett neki: Hodorkovszkij elhelyezkedhet a cégcsoportnál, de topmenedzseri posztra nem számíthat, mert azon a szinten nincs szabad hely – mondta.

Úgy tűnik azonban, hogy a volt oligarcha a közeljövőben nem kíván hazatérni. Mivel jogi értelemben még mindig nem zárult le az első büntetőügye, bármikor megtilthatják neki, hogy újra külföldre utazzon, márpedig ezt nem engedheti meg magának, hiszen rákbeteg édesanyját jórészt Németországban kezelik – mondta, de arról nem beszélt, hogy meddig marad Berlinben. Elképzelhető, hogy végül Svájcban köt ki, felesége és három gyermeke ugyanis sajtójelentések szerint már ott van. Üzlettel nem akar foglalkozni, a Jukosz sorsa már nem érdekli – szögezte le Hodorkovszkij, aki 2003-ban 15 milliárd dollárosra becsült vagyonával még a leggazdagabb orosz üzletember volt. Mint kifejtette, úgy érzi, ezen a területen mindent elért, amit lehet, Oroszország második legnagyobb vállalatát irányította, az elemzők szerint sikeresen. „Anyagi helyzetem nem teszi szükségessé, hogy pénzkereset céljából dolgozzam” – tette hozzá. Azzal, hogy mennyi pénze maradt, saját bevallása szerint még maga sincs pontosan tisztában, a Jukosz egykori felszámolóbiztosa azonban megerősítette: kenyérgondjai biztosan nem lesznek. Eduard Rebgun azt mondta, a fizetésképtelenné nyilvánított, majd felszámolt társaság vagyonából „nem egymilliárd dollárnyi” külföldön maradt.

Mihail Hodorkovszkij a berlini fal történetét bemutató múzeumban a német fővárosban
Freed Russian former oil tycoon Mikhail Khodorkovsky visits the Museum Haus am Checkpoint Charlie Berlin, December 22, 2013. Khodorkovsky, pardoned by Russian President Vladimir Putin after 10 years in jail, said in remarks published on Sunday that he would not go into politics or seek to regain assets of his former oil company, Yukos. REUTERS/Steffi Loos (GERMANY - Tags: POLITICS HEADSHOT)
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.