A tripoli repülőtéren egymást taposva próbálnak felszállni az utasok

A tripoli repülőtéren "zűrzavaros" a helyzet, az utasok egymást taposva próbálnak felszállni a gépekre, hogy kijuthassanak Líbiából - mondta Philip Apap Bologna máltai pilóta szerdán, miután visszatért az észak-afrikai ország fővárosából.

Bologna rámutatott, hogy a líbiai biztonságiak senkit sem engedtek be a terminálba, akinek nem volt jegye.

"Azt parancsolták nekünk, hogy maradjunk a repülőgépen, de én leszálltam, és körülnéztem a terminálban, illetve előtte, hogy maradtak-e ott még máltaiak, hiszen azért mentünk Tripoliba, hogy a lehető legtöbb honfitársunkat hazahozzuk" - fűzte hozzá a kapitány. Bologna szerint az utasok viselkedése kétségbeesésről tanúskodott.

A repülőgép négy óra várakozás után végre megkapta a felszállási engedélyt, de amikor kigördült a kifutópályára, a pilótát értesítették, hogy további három utas érkezett a tripoli repülőtérre. Bologna úgy döntött, hogy visszafordul, mert "ez volt a legésszerűbb dolog", amit tehetett, hiszen még több szabad hely volt a gépen.

A pilóta kiemelte, hogy a személyzet feszültsége és aggodalma ellenére a repülő biztonsága egy percig sem volt veszélyben.

A máltai hatóságok szerint mintegy 180 máltai él Líbiában. A tripoli illetékesek szerda délután egy második, Vallettából érkező repülőgépnek is engedélyt adtak a leszállásra.

Evakuálásra várók a tripoli repülőtéren
People waiting to be evacuated from Libya gather outside Tripoli airport February 22, 2011. Many airlines have cancelled flights to the Libyan capital after violent protests against the four-decade rule of Libyan leader Muammar Gaddafi. REUTERS/Stringer (LIBYA - Tags: CIVIL UNREST POLITICS TRANSPORT) THIS IMAGE HAS BEEN SUPPLIED BY A THIRD PARTY. IT IS DISTRIBUTED, EXACTLY AS RECEIVED BY REUTERS, AS A SERVICE TO CLIENTS
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.