A jegyzet szerzője, Parászka Boróka szerint menetrendszerűen robbant ki a botrány, amikor Alföldi Róbert engedélyezte, hogy a Román Kulturális Intézet a Nemzeti Színházban tartson megemlékezést december 1-én, Erdély Romániához csatolásának évfordulóján. „December elsejét annyira utáljuk (mi, a magyarok), hogy fájna, ha nem lenne. Ha ez nem lenne, ha évente legalább egyszer nem nézhetnénk szembe kreált ellenségeinkkel, ha nem kapaszkodhatnánk beléjük, nem társulhatnánk hozzájuk, vajon mi lenne velünk, magyarokkal? Egyedül maradnánk félelmeinkkel, és be kellene ismernünk: nincs is más nekünk, csak ők, akiket utálunk. A nemzet maga a gyűlölet” – állítja cikkében a manna.ro szerkesztője, hozzáfűzve, ebből a helyzetből nyújthatott volna kiugrási lehetőséget, hogy Románia nemzeti ünnepéről Budapesten, a Nemzeti Színházban emlékezzenek meg.

„Nem akárhogyan: Závada Pál Magyar ünnep című darabjának bemutatója után. Az Erdély (magyarul) „elcsatolásáról”, (románul) „egyesüléséről” szóló megemlékezéshez, Erdély „visszacsatolásáról” szóló dráma teremtett volna új kontextust. 1918-at 1940 hozta volna közelebb 2010-ben” – véli Parászka, aki szerint „mégsem nemzeti a Nemzeti Színház”, hiszen Alföldi Róbert, „aki egészen biztosan jól érti az esemény jelentőségét”, visszavonta szóbeli megállapodását a Román Kulturális Intézettel. De a cikk szerzője részben fel is menti Alföldit. „Visszakozása bizonyos szempontból érthető: hónapok óta ő is – mint a magyar kulturális intézmények és intézményvezetők zöme – folyamatos támadás alatt áll. Magyarországon kormányváltás volt, és ez a magyar hagyományoknak nem csak politikai vezető- és klienscserét, de kultúrharcot is jelent.”

Nincs az a színidirektor – folytatja eszmefuttatását Parászka – aki szembe menne az aktuális kurzussal. „Amíg ez magyar belügy, addig ez rendben van, aki dudás akar lenni, az menjen szépen a magyar közélet poklába. Ez a történet azonban már nem magyar belügy. Ez a kudarc román-magyar kudarc, amelynek a „levét” azok fogják meginni, akiknek fontos a jó román-magyar kapcsolat, a történelmi továbblépés. Akik már rájöttek, hogy sem Trianon-trauma, sem nemzeti gyász, sem fájó sebek nincsenek, csak élni akarás és tudás” – szögezi le a szerző, aki szerint „jut majd a kudarcból a Jobbiknak, a KDNP-nek és pláne a Fidesznek is: még egy alkalom arra, hogy romoljanak Magyarország amúgy sem rózsás diplomáciai kapcsolatai, még egy hatalmas lépés az elzárkózás felé. Még egy bizonyíték arra, hogy a magyar nemzetpolitika képtelen megújulni, erőt gyűjteni, életképessé válni. Arra, hogy a magyar kormányt a szélsőségesek irányítják, hogy a Jobbik fél a Gárdától, a Jobbiktól fél a KDNP, de legfőképpen retteg a Fidesz: ezért licitálnak rá egymásra. Marionett ország” – vonja le a következtetést Parászka, azzal zárva jegyzetét, hogy „Alföldi úgy járt, mint az egyszeri liberalizmus Magyarországon. Mert bátor lenni, de nem eléggé. Mert kitartani, de nem addig, amíg erre szükség van. Novemberben megfogant, de elvetélt az új magyar nemzeti gondolat. Nem voltunk elég bátrak hozzá.”