„A görögök csak ücsörögnek a cédrusaik alatt az ouzóval”

Václav Klaus cseh elnök most Athénban vágta ki a biztosítékot.

– Szomorúan vettem tudomásul, hogy a közismerten euroszkeptikus Václav Klaus populista, unióellenes nézeteivel legutóbb a görögöket sértette meg – idézik a prágai lapok Jeórjiosz Papandreu görög kormányfő reakcióját a cseh elnöknek a prágai Právo napilapban megjelent interjújára. Papandreu így folytatta: „Ha Európa nem lesz képes szakítani ezzel az elfogult és beszűkült szemlélettel, akkor fokozatosan szétesik, s elveszítjük mindazokat a vívmányokat, amelyeket az elmúlt évtizedekben, egészen a második világháború vége óta elértünk”.

A görög sajtó nála is keményebb hangnemben utasította vissza Klaus szavait. Néhányan egyenesen „ravasz tolvajocskának“ minősítik őt, utalva arra az esetre, amely idén tavasszal történt, amikor Václav Klaus chilei hivatalos látogatáson járt: miközben közös sajtótájékoztatójukon vendéglátója, Sebastián Pinera elnök a két ország és a két nép barátságáról lelkendezett, prágai kollégája az asztalon elhelyezett dísztokból kivette a márkás tollat, egy ideig nézegette, aztán gyors mozdulattal a zakójának zsebébe csúsztatta, majd pedig rezzenéstelen arccal visszazárta a tolltartó fedelét. A jelenet a You Tube videomegosztó jóvoltából a következő napok legnézettebb felvétele lett szinte az egész világon.

Az athéni politikusok és a sajtó haragját Klausnak a Právo napilapban megjelent interjúja váltotta ki, amelyben a cseh elnök azt bizonygatta, hogy semmilyen segélycsomag sem lesz képes megoldani Görögország súlyos társadalmi gondjait. Szokásos gunyoros hangnemében azzal érvelt, „hogy minden ország szuverén módon maga dönti el, hogy negyed vagy fél gőzzel tengeti az életét vagy az eddiginél többet és keményebben akar dolgozni. Ha a görögök úgy határoznak, hogy ezután is órák hosszat ücsörögnek a cédrusok alatt, miközben ouzót iddogálnak, akkor ez teljesen rendben van. Csakhogy ebben az esetben nem maradhatnak közös valutaunióban Németországgal – vélekedett a cseh államfő, aki prágai újságírók érdeklődésére szombaton kijelentette: – Semmi értelme reagálni a görög véleményekre, amelyek csak azt igazolják, hogy igazam van, mert az érintettek felvették magukra azt a közmondásos inget...

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.