A szlovák tokaji is van olyan jó, mint a magyar

Közös közleményben üdvözölte a pozsonyi külügyi, igazságügyi és agrártárca a luxemburgi Európai Bíróság döntését, amely alapján továbbra is használható szlovákul a Tokaj bortermelő körzet. A bortermelők öröme nem teljes, hiszen Magyarország „nyilván” új ellenlépésekre készül. Szlovákia sem jelentette fel a lengyeleket azért, mert a saját nyelvükön Magas-Tátrát használnak a saját kiadványaikban – érvelnek a hadakozás ellen.

„Szlovákia – úgy, mint ebben az esetben – továbbra is következetesen képviseli majd uniós szinten is az ország bortermelőinek érdekeit, hogy az itteni földrajzi megnevezéseket kellő védelemben részesítse” – szögezi le a dokumentum.

Az ügyben érintett szlovákiai bortermelők óvatos derűlátással fogadták a verdiktet. – Örömünk még nem teljes, hiszen a magyar fél nyilván új ellenlépésekre készül – közölte Mária Macíková, a kistoronyai (Mala Trna) Macik Winery cég társtulajdonosa. Ugyanígy vélekedett a történtekről Simon Zsolt volt pozsonyi agrárminiszter is: – Véleményem szerint a luxemburgi székhelyű testület csupán adminisztratív jellegű ügyről, vagyis az unió elektronikus nyilvántartásával kapcsolatos bejegyzésről döntött. Ezzel a Tokaj eredetjelölést érintő magyar–szlovák vitát érdemben még nem zárták le Brüsszelben. Eddig nem sikerült kétoldalú kompromisszumos egyezséget sem kötni – közölte megkeresésünkre a Most-Híd jelenlegi parlamenti képviselője.

Jaroslav Ostrozovic, a nagytoronyai (Velká Trna) J.&J. cég társtulajdonosa értelmetlennek minősítette a csatározást. – Szlovákia sem jelentette fel a lengyeleket azért, mert a saját nyelvükön Magas-Tátrát használnak a saját kiadványaikban, holott a hegység nagy része országunkban található. Tokaj egységes történelmi borvidék, amelynek egy része mindig Szlovákia mai területéhez tartozott. A múlt század elejei határváltozás ezen a tényen semmit sem módosított. Ezért megengedhetetlennek tartom, hogy csupán a magyar fél diktáljon. Mi is tudunk olyan minőségű borokat előállítani, mint magyarországi partnereink, erről többek között számos nemzetközi díj tanúskodik. Nemrég például a brazíliai világversenyen aranyérmet nyertem ötputtonyos szlovák tokajimmal. Ilyen elismerésben a 117 kiállított minta közül csupán még egy kaliforniai bor részesült – közölte az ismert borász.

Pozsony ragaszkodik a Tokaj márkanévhez

A Szlovákiával folytatott borvita a trianoni békediktátum következménye. 1920-ban két falut: Kistoronyát és Szőlőskét (Vinicky), valamint Sátoraljaújhely határának egy részét a csehszlovák államnak ítélték oda. Ez összesen 172 hektár szőlőt jelentett a borvidékből. Egészen a rendszerváltásig a szlovákiai oldalon termelt tokaji szőlőt is felvásárolták Tokaj-Hegyalján. Miután az önállóvá vált Szlovákia 2004-ben belépett az unióba, északi szomszédunk is bejelentette igényét a tokaji védelmére. Magyarország továbbra is ragaszkodik ahhoz, hogy a Tokaj-Hegyaljának minősített szlovákiai terület mindössze 172 hektár szőlőre vonatkozzék. Néhány éve azonban szigorú feltételek mellett hajlott arra, hogy ezt a területet 565,2 hektárosra bővítsék. Pozsony azonban 908 hektáros szlovákiai tokaji területet szeretne, mert ezen a vidéken a szlovák agrártárca szerint ugyanolyan módszer alapján, ugyanolyan minőségű bort termelnek, mint a magyarországi területen. Ezenkívül nem hajlandók lemondani a Tokaj márkanév szlovák használatáról sem.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.