9/11: kék égből a legsötétebb éjszaka

Rendkívül szigorú biztonsági készülődés közepette zajlanak a megemlékezések Amerikában a tíz évvel ezelőtt, 2001. szeptember 11-én végrehajtott terrortámadásokról és közel háromezer áldozatukról.

A négy fő helyszínen – ahová a négy eltérített repülőgép becsapódott – vasárnap hajnalban már ezrek gyülekeztek az évfordulós  megemlékezésre; többségük családtagja-hozzátartozója azoknak, akik a tíz éve, 2001. szeptember 11-én végrehajtott merényletben vesztették életüket. A központi ünnepséget a Világkereskedelmi Központ (WTC) elpusztított ikertornyainál, New Yorkban rendezik; Barack Obama amerikai elnök reggel érkezett meg a városba.

New York sokhelyütt egy ostromállapot képeit idézi: a városban rengeteg a rendőr és a fémkordon, minden nagy járművet leintenek és ellenőriznek, amely alagútba akar bemenni vagy hídra felhajtani. Hasonló intézkedéseket léptettek életbe Washingtonban is. A szigor indokoltnak tűnik: a CIA a múlt héten kapott fülest arról, hogy az al-Kaida az évfordulón merénylőket küld Amerikába, akik közül többen amerikai állampolgárok lehetnek. (Titkosszolgálati bejelentések szerint „megbízható, de ellenőrizetlen” információról van szó.)

New Yorkban a vasárnapi kerek évfordulón leleplezték a nemzeti emlékművet is, amelynek része az ikertornyok alapzatába épített két, egyenként több mint négyezer négyzetméternyi tükörmedence is, amelynek peremére a közel háromezer áldozat nevét vésték fel – és azét a hat áldozatét is, aki a WTC elleni 1993-as merényletben hunyt el. Amíg Michael Bloomberg, New York polgármestere stílszerűen arról beszélt: szeptember 11-én a tiszta kék égből váratlanul a legsötétebb éjszaka lett, Obama elődjével, George W. Bushsal együtt nyitotta meg az emlékművet: a két hatalmas tükörmedence mellett 416 fa állít emléket az itteni áldozatoknak. Egyébként ez az első alkalom, hogy a két amerikai elnök együtt kereste fel a Ground Zerót: idén tavasszal Bush még nem fogadta el Obama meghívását. A republikánus elődöt - a jelenlegi elnökkel ellentétben - nagy taps és ováció fogadta - írta a New York Times online kiadása. Obama beszédében a Bibliából idézett: Isten a mi  menedékünk és erőnk. George Bush a polgárháborús elnök, Abraham Lincoln egy leveléből olvasott fel: egy asszonyhoz írta, aki a polgárháborúban öt fiát vesztette el.  Az emlékművet először az áldozatok családtagjai kereshették fel, de mától nyitva áll mindenki előtt. Akkora az érdeklődés, hogy a hét végig az összes jegy elkelt.

Mindenki az eszébe vésheti

2001. szeptember 11-én az al-Kaida pánarab terrorszervezet négy repülőgépet térített el: közülük kettő – az American Airlines 11-es és a United Airlines 175-ös járata – a WTC New York-i ikertornyaiba csapódott be; a két 110 emeletes épület órákon belül összedőlt. A harmadik repülőgép, az American Airlines 77-es járata az védelmi minisztérium épületének hajtott neki a virginiai Arlingtonban; a negyedik géppel azonban, amely a washingtoni Fehér Házat vette célba, a terroristák nem teljesíthették a küldetést: miután az utasok visszafoglalták, a United Airlines 93-as járata a pennsylvaniai Shanksville közelében lezuhant. A merényletek összesen 2976 áldozatot követeltek: 2605 a WTC ikertornyaiban, 125 ember a Pentagonnál halt meg; a négy járaton pedig összesen 246 ember utazott.

Az első évfordulós ünnepségre az Egyesült Államok kabuli nagykövetségén került sor, ahol félárbocra engedték a csillagos-sávos lobogót. Ryan Crocker nagykövet beszédében ugyan elismerte, hogy sokan „belefáradtak” abba a háborúban, amelyet az amerikai hadsereg a tálib uralom alatt álló ország ellen indított az al-Kaidának és vezérének, Oszama bin Ladennek nyújtott segítség miatt, de „azért vagyunk itt, hogy „még egy 9/11 soha többé ne indulhasson Afganisztán területéről”. A közel tíz éve tartó háborúban eddig 1747 amerikai katona vesztette életét.

Joe Biden alelnök eközben a Pentagonnál az amerikai fegyveres erőket méltatta.– Nem állunk meg, amíg az al-Kaidát nem számoltuk fel teljesen - hangoztatta Biden. – Tudom, milyen az, amikor váratlanul érkezik egy telefonhívás, hogy a számodra legdrágább személy meghalt - utalt az alelnök arra, hogy évtizedekkel ezelőtt feleségét és csecsemő kislányát vesztette el egy balesetben. A Shanksville-ben a United Airlines 93-as járatára és az utasok hősiességére emlékeztek: az áldozatok nevét itt óriási márványtábla őrzi. Obama mindegyik helyszínt felkeresi a nap folyamán, és koszorút helyez el az emlékműveknél.

Szombaton az amerikai elnök úgy nyilatkozott Amerika erősebb, mint a tíz évvel ezelőtti terror idején volt, az al-Kaida pedig útban van a teljes megsemmisülés felé. „Elszánt ellenséggel állunk szemben, és mindenki az eszébe vésheti, hogy újra és újra megpróbálnak majd az életünkre törni. De ahogy ezen az hétvégén is megmutatjuk, éberek maradunk a hasonló fenyegetésekkel szemben – fogalmazott az amerikai elnök. Obama egyik fordulata, a „mindenki vésse az eszébe” (make no mistake) egyébként az egyik nagy kedvence volt elődjének, a George Bushnak, aki éppen a terrortámadások évében kezdte meg elnökségét. A republikánus exelnök szombaton Shanksville-ben emlékezett a végül lezuhant gép 40 áldozatára. Soha nem felejtünk – tisztelgett Bush az emlékműavatón az utasok előtt, azt állítva, a 93-as járat visszafoglalásával ők indították az első ellenoffenzívát a terrorizmus ellen.

A man looks at the names on the wall of the newly opened
A man looks at the names on the wall of the newly opened "Empty Sky" memorial to victims of the 9/11 attacks on the World Trade Center in Liberty State Park in Jersey City, New Jersey September 10, 2011. The memorial displays the names of people from New Jersey who died in the attack. REUTERS/Gary Hershorn (UNITED STATES - Tags: ANNIVERSARY DISASTER TPX IMAGES OF THE DAY)
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.