9/11 áldozatainak csaknem a felét még nem azonosították

Tizenhárom évvel a World Trade Center elleni merénylet után az áldozatok negyven százalékát még mindig nem sikerült azonosítani.

Michele Yarnell tizenhárom éve gyászolja fiát, ám csak pénteken tudta igazán lezárni magában a tragédiát. Az akkor 26 éves Matthew Yarnell a déli torony 97. emeletén dolgozott, amikor a repülőgép a toronyba ütközött. Bár őt is halottnak nyilvánították, csak most sikerült elvégezni a DNS-vizsgálatokat, amelyek bizonyítják, hogy valóban a terrortámadás áldozata.

„Bizonyos mértékig felnyitotta a régi sebeket. Azt hiszem ezzel minden – kétségnek nem nevezném – lezárult. Nem kételkedtünk abban, hogy mi történt vele, de most már végleg le tudjuk zárni a történteket" – nyilatkozta a CNN-nek Michelle Yarnell.

A New York-i hatóságok a 2001. szeptember 11-i merénylet során 2753 embert nyilvánítottak először eltűntnek, majd halottnak. Ennek ellenére minden áldozatot igyekeznek DNS-vizsgálatok segítségével azonosítani, ám ez rendkívül nehéz, így 1113 emberről csupán feltételezik, hogy a terrortámadásban vesztette életét. A technika fejlődésével azonban ismét elvégzik a vizsgálatokat, és olykor sikerül új áldozatokat azonosítani.

„Remélem, hogy azok, akik elvesztették a szeretteiket, hozzám hasonlóan le tudják majd zárni a történteket" – mondta Yarnell.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.