7,8-as erősségű utórengés Chilében

A chilei és a perui hatóságok visszavonták a cunamiriadót, amelyet azután rendeltek el néhány órával korábban, hogy ismét nagy erejű - ezúttal 7,8-as erősségű - földrengés rázta meg szerda éjjel Chilét.

Az amerikai földtani intézet első jelentésében 7,4-esnek becsülte az utórengés erejét. A földrengés fészke ezúttal is tíz kilométerre volt a tengerfenék alatt, mindössze 19 kilométerre délre Iquique bányászvárosától. A keddi - 8,2-s erősségű - földrengés 99 kilométere északnyugatra volt ugyanettől a településtől, és hat emberéletet követelt.

A szerdai földmozgás után a hatóságok elővigyázatosságból evakuálták a part menti térségben lakókat. A helyi média szerint az előző napi földrengés okozta károkat felmérő Michelle Bachelet chilei elnöknek is el kellett hagynia szállodáját az észak-chilei Aricában. Néhány órával később viszont szökőár veszélye miatt kiadott riasztást.

Károkról és áldozatokról egyelőre nem érkeztek hírek. Helyszíni jelentések szerint az újabb erős földlökés után az emberek sietve hagyták el otthonaikat. Megremegtek az épületek a Peru déli részén fekvő Tacna éa Arequipa városokban is.

Chile a geológusok által a csendes-óceáni tűzgyűrűnek nevezett térségben fekszik, ahol rendkívül intenzívek a földmozgások. A legutóbbi nagy erejű – 8,8-as fokozatú – földrengést 2010. február 27-én regisztrálták Chilében. A természeti katasztrófának akkor 526 halottja volt. Az országban csak az elmúlt hatvan évben 40 718 ember halálát okozták földrengések. A valaha mért legsúlyosabb földrengés ugyancsak Chilében volt: az 1960-as 9,5-es fokozatú földrengésben ötezernél többen haltak meg.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.